Jose Aldo kész bíróságra vinni az ügyet, annyira dobbantani akar a UFC-ből
MMA

Jose Aldo kész bíróságra vinni az ügyet, annyira dobbantani akar a UFC-ből


A helyzet egyre komolyabbnak tűnik.


Jose Aldo az Eddie Alvarez-Conor McGregor meccs bejelentésének hírére úgy döntött, elege lett. A brazil pehelysúlyú klasszis tavaly decemberi, 13 másodperces veresége óta kampányol a McGregor-visszavágóért, és a UFC-elnök Dana White többször is megígérte neki, hogy meglesz a bunyó, de ez mindig csak hitegetésnek bizonyult. Mikor kiderült, hogy most sem kap lehetőséget a javításra, kérelmezte a UFC-től, hogy engedjék el a szerződéséből, és azt is belengette, hogy visszavonul az MMA-tól. Sokan blöffnek vélték a lépést, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nagyon is komoly a helyzet. Aldo edzője, egyben menedzsere, Andre Pederneiras azt mondta, már ügyvédhez is fordultak.
White-éknak meg kell értenie, hogy egy rendkívül elégedetlen alkalmazottról beszélünk, aki nem akarja folytatni. Brazíliában ez úgy megy, ha valaki azt mondja, hogy kilép, a főnöke elengedi. A UFC-nél ott tartanak, nem csinálhatsz mást, de nem is engednek el. Ez nem szép dolog.

Már többször átverték, hitegették. Egy cég mindig pénzügyi oldalról fog megközelíteni mindent, de hazudni nem volna szabad az embereinek. Nem szeretnénk pereskedni, közdeni, vitázni, nem a pénzről van szó. José egyszerűen nem akar tovább a szervezetnél lenni.

A Sebhelyesarcúnak, aki úgy érzi, méltatlanul bántak vele, még 6 meccse van a UFC-nél a szerződése szerint.

Kérdés, hogy Aldo viselkedése bajnokhoz méltó-e. Sokan kritizálják a lemondott meccsek miatt, illetve amiért nem vállalta a McGregor elleni bunyót, mikor Rafael dos Anjos lesérült, mások szerint viszont jogos a felháborodása és érthető, hogy nem tűri tovább a mellőzést.

Akárhogy alakul, reméljük, MMA-pályafutása nem ilyen kurtán-furcsán ér véget.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá