Jose Aldo UFC-szerződése felbontását kéri, belengette MMA-tól való visszavonulását
MMA

Jose Aldo UFC-szerződése felbontását kéri, belengette MMA-tól való visszavonulását


A brazil klasszis nagyon akarta a visszavágót Conor McGregor ellen. Nem kapta meg – elege lett.


A UFC pehelysúlyú bajnoka, Conor McGregor, a szervezet könnyűsúlyú bajnokával, Eddie Alvarezzel mérkőzik meg a UFC 205-ön New Yorkban, és az ír, ha győz, egyszerre két súlycsoport világbajnoka lesz. Nem csoda, hogy José Aldonak elege lett.

Aldo - aki júliusban, a UFC 200-on megverte Frankie Edgart az interim pehelysúlyú címért - várta a visszavágót a "Notóriussal", de állítása szerint csak Max Hollowayt és Anthony Pettist ajánlották fel neki.

Dana White UFC-elnök ugyan azt mondta kedden, hogy ha McGregor megveri Alvarezt, akkor fel kell adnia pehelysúlyú övét, de Aldo már nem bízik ebben. Szerinte a súlycsoporttal kapcsolatos döntéseket már nem a UFC elnöke, hanem Conor hozza meg, és ugyan megérti, hogy McGregorral sok jegyet el lehet adni, de így ez már nem sport, hanem cirkusz.

A sok üres ígéret után már nem érzi a motivációt, hogy a tovább bunyózzon a UFC-ben, ezért szerződése felbontását kérte a szervezettől. Ugyan Dana azt mondta, felhívja, és kínál neki valami megoldást, de Aldo úgy látszik hajthatatlan, sőt, visszavonulását is bejelentette.
Már dühös sem vagyok, sosem a pénzért bunyóztam. Szép karrierem és örökségem van pehelysúlyú bajnokként. Ha Dana csak kicsit is kedvel engem és a családom, remélem elenged. A UFC és a WEC nem adott nekem semmit, én magam értem el mindent. És sokkal többet adtam nekik, mint amennyit visszakaptam tőlük. Csak annyit kérek, hogy bontsák fel a szerződésem. Nem vagyok kurva, hogy pénzért eladjam magam. Nem is szeretnék többet MMA-ban küzdeni. Más sportban szeretném folytatni. Ezt akarom.

Ugyan Aldo csalódottsága érthető, reménykedjünk, hogy meggondolja magát és mégiscsak összejön az a visszavágó. Azt se felejtsük el, hogy volt már olyan a UFC-ben, aki visszavonulásával riogatott, hogy kikönyökölje magának azt, amit akar: ez éppen Conor McGregor volt.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá