Jon Jones: ”Hiányzott a karrierem, amit innentől kezdve még nagyobb tisztelettel kezelek majd.”
MMA

Jon Jones: ”Hiányzott a karrierem, amit innentől kezdve még nagyobb tisztelettel kezelek majd.”


Harmadik, minden bizonnyal utolsó esélyét kapja az élettől, a UFC-től, a USADA által, de szerintem még az egyháztól is, Jon Jones.


Volt már ő minden idők legjobbja, cserbenhagyásos balesetet okozó, dopping petri-csésze, puhapöcs, közönséges narkós és most megint a GOAT státusz következhet, még Dana White szerint is.


A kopasz miután Demetrious Johnson ütközetben eltűnt, ismét Jon Jonest tartja a legjobbnak, azzal a feltétellel, ha visszaszerzi a félnehézsúlyú címet Alexander Gustaffson ellen a UFC 232 során.


Bones többször hangot adott annak, hogy 2013-ban csak azért lett olyan szoros és vitatott a Mauler elleni első meccse, mert letojta a felkészülést.


Most sincs ezzel máshogy:


”Az a srác, aki Alex ellen akkor kiállt el volt telve magával. Egy partiállat volt, a világ tetején, nem sok minden más történt velem akkoriban velem. Érinthetetlennek és halhatatlannak gondoltam magam a csúcson.”


Öt évvel, megszámlálhatatlan botránnyal később megint a szokásos dal, hogy megtanulta a leckét de.. adjunk még egy esélyt?


”Az az ember (saját maga) 2013-ban semmin nem ment keresztül még, ellentétben a mostanival. Most úgy érzem, becsülnöm kell a sportot. Most tudtam meg igazán, hogy mit jelent az, ha elveszik tőlem. Borzalmasan szomorú voltam e nélkül. Most, hogy megint megmutathatom ki és mi vagyok én, sokkal nagyobb tisztelettel fogom kezelni ezt az egészet.”


A 31 éves New Yorkból származó Jones szerint nem kell senkinek semmit bizonyítania, csak emlékeztetni a publikumot arról, hogy még mindig itt van.


Az, hogy a Jackson-Wink csapat belsejében lévő irdatlan konfliktus kihathat-e a teljesítményére, nem tudhatjuk, de mikor már csapattársak köpködnek egymásra, például Mike Perry tegnap Ray Borgra, Diego Sanchez az egészet kirobbantó Donald Cerronéra...


Lehet ott valami zavaró faktor.



Szólj hozzá