John Dodson szabadon igazolható lett, bár fő célja a UFC-ben maradás
A rendkívül gyors, látványos mozgásáról elhíresült Dodson a Munhoz elleni meccsért 82.000 dollárt vitt haza, de úgy érzi ez kevés. A tárgyalások azonban nem alakulnak jól, olyannyira hogy John most már másfelé is nézhet, mert a UFC exkluzív tárgyalási előjoga is lejárt.
Utolsó 6 meccsén egyenlő (3-3) mérleggel távozhat, de az esetleges megegyezés sincs kizárva. 29 MMA mérkőzéssel, 20 győzelemmel a zsebében 33 évesen bármelyik UFC ”alatti” szervezetnél szívesen látott vendég lehet. Ő ugyanis T.J. Dillashaw egyetlen kiütéses vereségének tulajdonosa, amit az Ultimate Fighter 14 megnyerés eredményezett.
John is kétszer kapott esélyt Demetrious Johnson koronájának leütésére, mindkét alkalommal természetesen DJ bizonyult jobbnak, döntéssel. Ezután látta be, hogy érdemesebb lenne felmenni vissza harmatsúlyba. Ugyan győzelemmel debütált, John Lineker megverte, majd még egy győzelem után a feltörekvő Marlon Moraes is sikert aratott felette.
A pikantéria annyi, hogy utóbbi két említett vereségét megosztva szerezte, a Munhoz meccs előtt. TOP 10 harmatsúlyúként a divíziónak még szüksége is van rá, de vajon neki kell-e még a UFC, része az MMA álomnak, egyelőre rejtély marad.
Az ACB vagy a Bellator pedig örömmel látnák, ebben én is biztos vagyok.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá