John Dodson ellen szinte azonnal megy vissza a mélyvízbe Jimmie Rivera!
MMA

John Dodson ellen szinte azonnal megy vissza a mélyvízbe Jimmie Rivera!


A UFC 228 helyszíne továbbra sem biztos, de két meccsről már tudunk.

Illetve ha úgy vesszük, akár 2.5 lehet a dolog.

Zabit Magomedsharipov és Yair Rodriguez duóját már tudjuk, meg azt is, hogy a mexikói pár hétre még ki is volt rúgva, mert nem fogadta el a Dana White által nyújtott meccset Zabit és Ricardo Lamas ellen se.

Tyron Woodleynak is szándékában áll itt visszatérni, most már ellenfél kérdés sincsen, hiszen Kolbi az átmeneti bajnok a 170 fontosok között.

Ez utóbbi a ”feledik”.

A most következő bejelentés viszont a legit második, ugyanis új UFC szerződését ezzel az összecsapással nyitja majd John Dodson.

Az ellen pedig nem más, mint az alig két hete még Marlon Moraes által gyönyörűen fejbe rúgott Jimmie Rivera.

Jimmie akkor 20 meccses nyerő szériáját bukta, amiből az utolsó öt már a UFC színeiben volt.

Dodsonról tudjuk, óriási ütő volt és brutalizálta ellenfeleit, de az eredetileg 125 fontban vitézkedő harcos a sérülései és műtétei miatt mára már veszített erejéből, lejjebb kellett hangolnia agresszív stílusából.

Azton kevesek közé tartozik akik győzni tudtak TJ Dillashaw ellen.

Mérlege mióta 125-ből felment harmatba elég pepita, győzelmeit általában vereség követi.

Bár Marlon Moraes elleni meccsét megosztva bukta csak, ott győznie kellett volna több okból is. (két szándékos tökönrúgás Marlontól, stb...)

Jó látni, a mozgó harmatsúlyt.

Raphael Assuncao Rob Font ellen megy majd a UFC 226 során, John Linekernek volt meccse egy hónapja Brian Kelleher ellen.

Aljamain Sterling és Dominick Cruz meg úgy adná magát mint a vaj és a kenyér.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá