Jimmie Rivera tudja, igazából T.J. Dillashaw ellen kellene készülnie éppen
Ugyan a UFC 219-re Dominick Cruz volt neki leszervezve mint ellenfél, Dom egy kartörés miatt vissza kellett lépjen.
A helyére érkező John Linkernek pedig bedurrant az egyik bölcsességfoga, mely gyulladáshoz és műtéthez vezetett.
Marlon Moraes akkortájt végzett Aljamain Sterlinggel, benne is volt a levegőben, hogy vállalná a beugró szerepet, mindössze 20 nappal Aljo másik dimenzióba való térdelését követően.
Akkor azonban kiderült, Moraes csak a mézes madzagot lógatta Riverának, még 155 fontban se vállalta volna a meccset. Az egész csak egy marketinghúzás volt.
Rivera karrierje nagyon szép és jó, de még 2011-ben az Ultimate Fighter 14. évada során megmutatkozott tapasztalatlansága.
Dennis Bermudez ugyanis 145 fontban alig másfél menet alatt végzett vele.
Viszont utána úgy döntött, nem nagyon szeretne ő többé kikapni se. A Ring of Combat, Bellator, WSOF, CFCC szervezetek meghódítása után a UFC-be való újraérkezés jött.
Ez 2015 nyarán történt, azóta 5 meccset nyert.
Hallgassuk mit gondol jelenlegi helyzetéről:
”Megértem én, hogy miért csinálják Cody és TJ második meccsét. Üzleti a dolog. Több pénzt hoznak, mint én. De tudjátok, TJ és én lennék az igazi ide. 5-0 vagyok a szervezetnél. TJ meg a bajnok, tehát ez lenne a logikus lépés. Főmeccsbe tettek Marlon ellen, de úgy érzem őt jobban próbálják nyomni, mint engem. De, ha ez figyelembe vesszük, ha az én kezem kerül a magasba, akkor ott van a címmeccsre a lehetőségem. Hiszem, hogy ez a helyes út. De sosem tudhatod.”
Való igaz, a UFC (főleg Sean Shelby) nagyon kedveli Moraest. A szebb napokat látott WSOF (most már PFL) szervezetnél ő volt a helyi Demetrious Johnson.
Címszerzését követően hatszor védte még meg azt, mielőtt a UFC érdekszférájába került volna, a WSOF de facto megszűnésével.
Ugyan karrierje innentől marha érdekes, nem kerülik el a botrányok a kappanhangú brazilt.
A UFC 212 során Raphael Assunção megosztva legyőzte egy olyan meccsen, amit neki kellett volna nyernie.
Aztán John Dodson ellen megosztva nyert úgy, hogy (szerintem) kikapott.
Rani Yahya kiesése végett alig egy hónappal a Dodson meccs után beugrott Aljamain Sterling ellen, ahol nem ismert kegyelmet.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá