Januárban, Robbie Lawler ellen debütálhat Ben Askren a UFC 233-on!
MMA

Januárban, Robbie Lawler ellen debütálhat Ben Askren a UFC 233-on!


Ben Askren érkezése határozottan jó nagy követ dobott a váltósúly állóvizébe.

Ez mondjuk sajnos egész addig fog tartani, amíg esetleg övközelbe nem kerül, ugyanis a lassan három éve (jézusom – a szerk.) regnáló bajnok, Tyron Woodley a legjobb barátja és edzőpartnere is egyben.

Askren a közösségi médián mindenkit kihívott, de a legnagyobb port Darren Till-el rúgták össze.

Az ide-oda kaszabolás addig vezetett, míg fel nem röppent az, hogy a UFC jövő évi első európai kiruccanása adhat helyet a meccsnek.

A Fight Night 148 tavalyhoz hasonlóan Londonban lesz majd, nyilván egy bejelentett meccsek nélküli gálára is eladják a jegyeket 7 másodperc alatt.

Viszont Dana White meg úgy volt vele, hogy a majd fél év még kicsit sok, húzzuk le a dolgot bő két hónapra.

A múlt héten hivatalosan is bejelentett UFC 233 lehet a helyszín, az ellenfél pedig a lassan egy éve lábadozó Robbie Lawler.

Az egykori bajnok tavaly decemberben veszített el egy szétlövést (az akkor még) első számú kihívói posztért Rafael dos Anjos ellen, aki később mint tudjuk Kolbival ment és bukott egy átmeneti címet a UFC 225 során.

Szeretem megjegyezni, hogy Kolbi még mindig átmeneti bajnokként van feltüntetve, ahhoz képest, hogy a UFC 228 Tyron Woodley és Darren Till között már két hónapja is megvolt, be volt igérve a fosztás.

Sajnos Lawler nem csak azt a meccset veszítette, hanem az egészségét is, mert bal térdében MINDEN létező dolog szétszakadt a meccs során, amit még így is végigcsinált.

Askren régebb óta inaktív, pár nap híján egy éve vágta földhöz a könnyűsúlyból váltóba felrakott Shinya Aokit és fejezte be ONE Championship karrierjét egyetlen perc alatt.

Funky és Woodley barátsága most duplán hasznos lehet, hiszen Tyron a UFC 201-en pont Robbie kiütésével lett bajnok.

Lehet fog tudni adni neki egy pár tippet.

A UFC 233-ra még egyetlen meccs sincs bejelentve, bár sokan biztosan tudni vélik, hogy T.J. Dillashaw és Henry Cejudo itt harcolnak majd a harmatsúlyú címért, továbbá Daniel Cormier moneyfightja Brock Lesnarral szemben is itt történhet meg.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá