Igazunk lett: Minden bizonnyal a UFC 224-en találkozik Lyoto Machida és Vitor Belfort
Elejtettünk egy apró mondatot, ami ugyan még említés szinten sem volt a levegőben, az egyszerű logika bejött.
”Vitor Belfortról és Lyoto Machidáról tudjátok, hogy mire készülhetnek. Belfort búcsúzna, Machida minden bizonnyal szintén, Bisping ellen. A két brazil tökéletesen ellovagolhatna a naplementébe a UFC 224-en. Természetesen nem egymás ellen. Bár ha most jobban belegondolok… ”
És igen, hölgyeim és uraim, a két brazil szinte biztosan egymás ellen csaphat majd össze hazai pályán.
Belfort karrierjének lassan egy hónapja (sokak szerint pár éve) már vége kellett volna, hogy legyen. Akkor Uriah Hall hagyta cserben a brazilt, mert majdnem belehalt a fogyasztásba, így a meccs elmaradt. Előtte a USADA érkezésével a karrierje nagy részét tesztoszteron pótló terápián töltő Belfort úgy engedett le mint egy lufi.
Chris Weidman, Jacaré Souza, Gegard Mousasi, Kelvin Gastelum mind kiütötték, ráadásul csak Gegard ellen bírt egynél több menetet. Nate Marquardt ellen hazai pályán ugyan hozott egy elcsalt meccset, de már az is az utolsó meccsének volt szánva...
Lyoto Machida ha esetleg kikapna ezen a tervezett meccsen, akkor valószínűleg kettős visszavonulásnak is szemtanúi lehetünk.
Hiába hívta ki Michael Bispinget a pár hete Eryk Anders ellen aratott győzelme után, az angol állítólag nem bírt megegyezni a UFC-vel a folytatásról. Ezért lett kukás a Rashad Evans ellen tervezett visszavonulómeccse a jövő hónapi londoni gálán.
Vagy... A vesztes visszavonul, a győztes felmegy félnehézbe megmérkőzni Shogun Ruával. Machida azzal trilógiát kapna. Bár Vitor meg Mauricio elég jóban vannak, szóval a gondolatmenet fele kukás is.
...de ha már az előző tippünk ennek a meccsnek a megcsinálásáról bejött, akkor ez miért ne jöhetne? ;)
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá