A Yair Rodriguez vs. Jeremy Stephens indulatmeccsre már nem is kell olyan sokat várnunk: október 18-án, tehát nagyjából három hét múlva láthatjuk.
Ez azt is jelenti egyben, hogy mégsem volt olyan komoly az a szemsérülés. Ezt azért emeltem ki mindjárt a cikk elején, mert Yair folyamat hangoztatta, hogy Stephens kamuzott, fél szemmel is lehet bunyózni, és emiatt „egész kibaszott életében” azzal a tudattal kell élnie, hogy kifarsult. Ha valóban gáz géza lett volna a helyzet, Jeremy 6 hónapos eltiltást kapott volna az orvosoktól.
Ettől függetlenül tényleg lehet, hogy baj volt a látásával a meccsen, kötve hiszem, hogy 13 másodperc után nem akart tovább meccselni. Yair mindenesetre azt mondta, kész bocsánatot kérni ellenfelétől, ha bebizonyosodik, hogy nagy kárt tett a szemében.
Remélem, ezen a témán többet nem pörgünk már, és nincs is sok időnk rá, mert hipp-hopp itt lesz a meccs, amit ugye média nap és mérlegelés is megelőz majd, ahol megint dörzsölhetjük a tenyerünket, hogy valami újabb botrány legyen, amin lehet szórakozni.

A mérkőzést nem Mexikóban (ezek után nem csodálom!) rendezik, hanem a TD Gardenben, Bostonban. A visszavágó előmeccs lesz.
Stephens korábban többször is váltig állította, hogy Yair nem fogja vállalni a visszavágót, „kölyöknek” nevezve a mexikóit. Ez nem jött be, mert Rodriguez nyilván ezzel ellentétesen cselekedett.
Szólj hozzá