Yair Rodriguez: tudom, milyen fél szemmel bunyózni, én még úgy is vállaltam a meccset
MMA

Yair Rodriguez: tudom, milyen fél szemmel bunyózni, én még úgy is vállaltam a meccset


Hírértékileg egyetlen említésre méltó dolgot lehet felhozni a hétvégi UFC-gáláról, ahol a főmeccsen kívül egy jó párosítás sem volt: a szembenyúlást. Így hát erről húzunk még le egy bőrt ez után.

Ugyanis időközben jött egy érdekes nyilatkozat Yair-tól, aki ugyanolyan csalódott volt, mint az őt éltető hazai közönség. Azt már leírtuk az előző cikkben, hogy a mexikói szerint benne lehet a pakliban, hogy Jeremy direkt farsult ki a meccsből, de attól már felemelkedett a szemöldököm, amilyen párhuzamot hozott a bunyós:

“Nem tudom elképzelni, milyen érzés lehet, amikor belenyúlnak a szemedbe, de azt tudom, milyen fél szemmel bunyózni. És én még úgy sem adtam fel."

Ezzel a kis szösszenettel Yair a kettővel ezelőtti meccsére gondol, ahol Frankie Edgar annyira szétverte, hogy az egyik szeme úgy bedagadt, hogy semmit sem látott vele (a fenti kép erről a bunyóról van). emlékeim szerint a bíró behívta a ketrecbe a bírót a másodikban, Yair pedig azt hazudta neki, hogy lát azzal a szemével is:

“Még úgy is, hogy csak fél szememre láttam, készen voltam kimenni a harmadik menetre. azt mondtam, látok vele, pedig hazugság volt."

Itt van még egy új dolog a bunyó újraszervezésével kapcsolatosan:

“Jeremy Stephens-t nem akartam bevállalni, de nem azért, mert túl kemény nekem, hanem azért, mert mögöttem van a rangsorban. A címmeccs lebeg a szemeim előtt."

Bár elsőre úgy tűnt, mindkét bunyós akarja a visszavágót, most a UFC-re vannak utalva. Dana White-ék fogják eldönteni azt, hogy újraszervezik-e a meccset, vagy sem.

Ti megtennétek? Ha igen, hol?

Kíváncsian várom a véleményeteket a Facebookon!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá