Hivatalos: Cro Cop év végén búcsúzik a RIZIN gáláján
MMA

Hivatalos: Cro Cop év végén búcsúzik a RIZIN gáláján


Néhány hete lehoztunk egy interjút Mirko Filipovic Úrtól, amiben még sok homály volt a jövőjével kapcsolatban.



A köd viszont felszállt, 21 évnyi aktív pályafutás után, most már tényleg, utoljára láthatjuk a horvát legendát év végén (bár a RIZIN elnök több meccset emleget). Ugyan ellenfeléről, vagy a meccs formátumáról még nem tudni semmit, legalább már az időpont és maga a tény is fix.

Mirko impozáns pályafutása során nem kisebb rekordokat mondhat magáénak mint:

  • egyetlen ember aki K-1, Pride és Rizin nagydíjat nyert.

  • Világbajnok volt kickboxban és MMA-ban is.

  • Az egyetlen ember aki három világbajnoki grand prix győzelmet is behúzott.


Ugyan tavaly hangot adott annak, hogy a RIZIN World Grand Prix lesz az utolsó fejezet a karrierjében, korára és sérüléseire való tekintettel, de tönkrement térdét rendbe tudta hozni az elmúlt hónapok alatt, így zöld lámpát adott magának.

Cro Cop szinte hihetetlen módon, több mint három éve veretlen, 7-0 a mérlege. 2014 nyarától. Tavaly három nap alatt három alkalommal harcolt, King Mo, Kaido Hoovelson és Amir Aliakbari sem volt neki akadály, egyik meccs sem ment végig. 

Itt a hivatalos bejelentés instagram posztja:



RIZIN GP2016無差別級王者のミルコ選手が一年振りにRIZINのリングに帰還します。 引退までの残り数試合、最も愛する日本のファンの前で闘う事を決断しました。 最後まで勝負論の有る試合がしたいと言うのがミルコの希望です。 引退に向けて動き出すミルコの最終章に注目して下さい! #mirkocrocop #RIZINFF #RIZIN2017 The RIZIN GP 2016 winner Mirko Crocop will be returning to the RIZIN ring after a year. He has decided to fight in front of his beloved Japanese fans a few more times before he retires. He would like to continue to face meaningful opponents until he hangs his gloves. Keep an eye out for Mirko's final chapter.


NOBUYUKI SAKAKIBARA (@nobu_sakakibara) által megosztott bejegyzés,





Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá