Hivatalos: a UFC 292-őn csap össze Aljamain Sterling és Sean O'Malley
MMA

Hivatalos: a UFC 292-őn csap össze Aljamain Sterling és Sean O'Malley


Folytatjuk a bombahírek közlését: azok után, hogy a UFC bejelentette az év gáláját a UFC 291 képében, kiderült, hogy  a következő számozott gála is tartogat nekünk egy igazi csemegét, méghozzá az Aljamain Sterling vs. Sean O'Malley harmatsúlyú bajnoki címmeccset.

Erre az összecsapásra tehát a UFC 292 gálán kerül sor, amit augusztus 20-án rendeznek meg.



Seant sokan lebecsülik, pedig ő csak egy embertől kapott ki, Marlon Verától, de ez elnézhető vereség, hiszen azért történt, mert Sean bokája megsérült egy Verától származó mázlista rúgás következtében.

Sean többször is kijelentette, hogy a mérlege makulátlan és nem vesztette el a veretlenségét, ami persze nem igaz, de most már nem is kell erre támaszkodnia, ugyanis megkapta a bajnoki címmeccset három kiütéses győzelem és egy Pert Yan elleni győzelem után, amit oda lehetett volna adni az orosznak is.

Amennyire nevettek az emberek Sterlingen, annyira kell komolyan venni őt most már, hiszen nem elég, hogy megverte Petr Yant, de legutóbb Henry Cejudót is felülmúlta – igaz, Triple C három év kihagyás után tért vissza ellene.

Sterling és O'Malley azért is fergeteges párosítás, mert ez a stílusok harca is lesz egyben. Sean az állóharcot kedveli, Sterling pedig a gatyaszagolgatást. A bajnoknak 2014 óta nem volt KO-ja, Sean pedig szinte csak kiütésekkel nyeri a meccseit.

Ha nem lenne ennyi hatere "Sugar"-nak, akkor most azt írhatnánk, az emberek alig várják, hogy egy állóharc-típusú fighter legyen végre a bajnok, és leverje a birkózgató, nem túl látványos mérkőzéseket hozó címvédőt.

Egy mérkőzés végkimenetele mindig 50-50 egy MMA mérkőzésen, sosem lehet tudni, mi lesz, de úgy érezzük, Sterling a mérkőzés toronymagas esélyese, mert az a tendencia, hogy a birkózók legtöbbször győzedelmeskednek az állóharcosok felett.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá