Szégyellje magát Kalifornia Állam Atlétikai Szövetségei, különösen azok az orvosok, akik engedélyt adtak Liddellnek a visszatérésre.
Egy éve érett már ez a szemét, mely Tito Ortiz ”agyából” pattant ki tavaly ilyentájt.
Emlékszem, mikor a UFC 219 volt, Cris Cyborg sarkában látta el feladatait Tito és utána nyilatkozta, hogy elvitte Dana White elé a trilógia ötletét.
White szerintem nem nevetve küldte el, hanem csak simán, mert Chuckra mindig barátként tekintett, a kopasz, tulajdonképpen ő is beszélte rá Liddeltt a visszavonulásra, mikor már majdcsak az nem ütötte ki, mikor a vazelint rácsapták az arcára a ketrec mellett.
Liddell ezután fizetett UFC alkalmazott volt, a WME érkezése után ki lett rúgva, mert semmilyen feladatot nem látott el igazából, White így próbálta óvni egykori kedvencét.
Ha belegondolok, hogy Oscar de la Hoya pár napja bekokózva még azt prédikálta, hogy Dana Whitenak semmi joga sincs megmondani, kinek mikor volt elég, a vérem forr fel.
Visszatérve a ”harc” gyökereihez.
Ortiz a Bellatornál is becsengetett az ötlettel, de ha egy olyan ember mint Scott Coker, aki pár éve még a Kimbo Slice – Dada 5000 és Ken Shamrock – Royce Gracie csodákat adta nekünk azt mondta, ”köszönöm, de köszönöm nem” akkor szerintem nincs miről beszélni.
Összefújta a szemetet a szél alapon egymásra találtak de la Ganéval, aki az ökölvívás berkeiben lassan a Don King szinten mozog aljasság terén, így született meg a Golden Boy MMA.
Végignézve a gála teljes programján, USADA büntetettek, UFC számkivetettek kaptak helyet.
Gleison Tibau és Tom Lawlor például, néhány reménység Deron Winn, vagy Ricky Palacios, Wang-Kim fivérek, vagy agyonvert kalandorok, mint Jay Silva a maga csodás 12-12 mérlegével.
Kenneth Bergh meccse elmaradt Jorge Gonzales ellen, Bergh sarkában nem mellesleg Emil Meek is ott lett volna, de még jegyet se adtak nekik a gálára.
Kenneth was supposed to fight as the CO-Main Event on the #goldenboypromotions tonight.
— Emil Valhalla Meek (@emilvalhalla) November 25, 2018
Now we’re not getting tickets to see the fight 🤷🏼♂️ #professionalism @OscarDeLaHoya
4 amatőr és 13 profi meccs után érkeztünk meg a főmeccsbe, mely Tito Ortiz bevonulásával kezdődött.
Egy igazi 2002 érzés volt ez, Limp Bizkit ”Tito in the house” cringe-fesztivál, szóval fájt na, bassza meg. Betegen felkelni erre, alig alvás után.
Aztán befutott ez a szerencsétlenül járt Liddell is, sántikálva mint egy igazi saját korában lévő középkorú ”bácsi”.
Amivel a világon semmi baj nincsen, de ketrec közelében semmi helye nem volt ma hajnalban, és ha NAGYON szőrszálhasogatóan nézzük, 2007 vége óta sem.
Kommentátorokról is gondoskodott a Golden Boy, a szintén Dana White által idén visszavonultatott Rashad Evans, aki egykoron Liddell első (igazibb) koporsószöge volt.
Frank Mir, ha már az ACB félig csődbe ment rendkívüli promóteri képességei miatt, mert míg csak kommentátor volt ott, semmi gond nem volt a szervezetnél. Állítólag Mir ötletei voltak a Ciprusi, Svéd és Brit gálák is, melyeknek a szervezésére kifogyott a cég amúgy is kifosztott malacperselye.
Todd Grisham volt a harmadik, de az inkább pankráción szocializálódott ember semmit se tesz hozzá bármilyen harcművészethez is húzza a görcs, a Glory is sokszor nézhetetlen miatta.
Kaptok egy előzetest arról, Chuck Liddell milyen volt régen:
#LiddellOrtiz3 pic.twitter.com/qHDMDMXEkS
— Streetfight Bancho (@streetfitebanch) November 24, 2018
Én nem nagyon akarok a ”meccsből” mutatni semmit, de úgy képzeljétek el, mint ha ugyanezt a kis videót 0.25x sebességen játszanátok.
A Jégember mozgása és első jabjei után tudni lehetett, rövidre lesz zárva az este. Egyetlen nosztalgia momentuma volt, egy erőtlen overhand jobbos, de Tito az első menet vége előtt szarrá verte, kiütötte.
Nem vagyok hajlandó megmutatni a dolgot, ezzel zárom a cikket:
Chuck Liddell úgy nézett ki, mint ahogy ki kelljen nézzen valaki 48 évesen, majd egy évtizednyi inaktivitás után, melynek végén 1-5 mérleggel köszönt el.
Köszönjük Golden Boy, de la Gané, Tito és mindenkinek aki megjelent a Forumban, Kaliforniában az éjjel.
Ti akartátok ezt:
😥
— Chamatkar Sandhu (@SandhuMMA) November 25, 2018
(Photo via getty) pic.twitter.com/pgzQjVUUeX
Reméljük boldogok vagytok.
Daniel Cormier egyetlen szava a végszó:
Sad......
— Daniel Cormier (@dc_mma) November 25, 2018
Szólj hozzá