Fedor: ”Egyre többet gondolkodom a visszavonuláson...”
Ezt tegnap árulta el, a Bellator 214 közönség számára is nyitott felkészülése alatt:
”Hogy az igazat mondjam, ebben a pillanatban ahol most vagyok, e korban egyre többször jár a fejemben az a gondolat, hogy abbahagyom. Nem tudom megmondani, de a hétvége után pihennem kell. Legyen bármi is, utána döntök.”
Fedor 2015-ben már egyszer visszatért a nyugdíjból, két győzelmet összeszedett, mielőtt Matt Mitrioneval egyszerre ütötték le egymást és a kor, a gyorsaság meg az áll Meathead mellett állt.
”Nem azért gondolkodom ezen, mert nem akarom már, a kor és a sérülések nem kímélnek engem sem.”
Fedor a Mitrione elleni bukást két győzelemmel javította, Frank Mir és Chael Sonnen kombináltan is alig húztak ki egy menetet ellene.
Ryan Bader a torna leggyorsabb KO győzelmét szerezte, Fedor Mir elleni sikerére két héttel, 10 másodperc kellett King Mo kiütéséhez.
Majd Matt Mitrione ellen egy sima, 15 perces 30-24 meccsel abszolválta magát, a Bellator nehézsúlyú tornájának döntőjébe.
A legszebb forgatókönyv lehetne a sportban, ha Emelianenko győzelmével zárulna ez az egy éve tartó torna, de Bader minden tekintetben esélyesebb, ezt ki kell mondjuk.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá