Faber, Barnett, és Sakuraba is gurulni fog, az év egyik legnagyobb grappling eseményén!
Az érdekessége abban rejlik, hogy az alapjáraton egyéni sportnak számító brazil jiu-jitsut, csapatsporttá teszi, hiszen két, öt fős csapat küzd meg egymással, a következőképpen: Egyszerre mindig csak két ember van a szőnyegen, kizárólag feladással lehet győzni, a nyertes marad a szőnyegen, a másik csapat új, friss embere ellen, és ez addig folytatódik, amíg az egyik csapatnak minden embere ki nem esik. Ha egy összecsapás döntetlen, azaz nincs kopogtatás a megadott időn belül, akkor mind a két küzdőfél kiesik, és új páros jön a helyükre.
A „Gracie vadász” reméli, hogy az otthoni siker után, az USA-ban sem okoznak csalódást.
„Nagyon izgatott vagyok, hogy Vegasban rendezzük az eseményt. A japán rajongók és azok, akik már néztek minket a UFC Fight Pass-en tudják mire számítsanak. Akik viszont nem, azokat szeretettel meghívom egy olyan showra, amilyen még nem volt Amerika földjén!”
Tényleg nagy durranásra számíthatunk, mivel Urijah Faber és Josh Barnett mellett megannyi egykori UFC-arc és világklasszis jitsus is a tatamira lép, például Craig Jones vagy Richie Martinez. 4 csapat vesz részt a viadalon: Team Sakuraba, Team Alpha Male, Team Polaris és Team 10th Planet (itt készül Tony Ferguson is, Eddie Bravo kezei alatt).
A gála húzóneve, Urijah Faber már két éve nem harcolt, ám örömmel vetette bele magát az új kihívásba.
„Örülök, hogy újra versenyezni fogok, és még boldogabbá tesz, hogy ezt a csapatommal együtt tehetem. MMA és birkózó karrierem során is úgy fogtam fel a harcot, mint egyfajta sakkjátszmát, tetszik, hogy itt is tervezni és gondolkodni kell majd. Alig várom már!”
Ti is legalább ennyire várjátok már?
Az eddig ismert csapatnévsorok:
Team Sakuraba
Kazushi Sakuraba
Josh Barnett
Marcos Souza
Roberto Souza
Team Alpha Male
Urijah Faber
Dustin Akbari
Chris Holdsworth
Team Polaris
Craig Jones
Gregor Gracie
Marcin Held
Dan Strauss
Team 10th Planet
Geo Martinez
Richie Martinez
PJ Barch
Adam Sachnoff
Amir Allam
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá