Egy reménység és egykori reménység csata lehet a UFC Londoni gálájának koronája!
MMA

Egy reménység és egykori reménység csata lehet a UFC Londoni gálájának koronája!


Úgy tűnik most az egyszer nem úgy lesz a londoni gála, ahogy lenni szokott.

Miért?

Mert majd két hónappal a kezdés előtt meglehet a főmeccs.

Tavaly Fabricio Werdumot és Alexander Volkovot egy nyilvánvaló ”hé srácok, ha ráértek akkor oké” meccsen ugrasztották egymás ellen, de tavalyelőttről sem mondhatjuk, hogy acélos lett volna a felhozatal...

A szervezet most viszont kénytelen robbantani félhehézben, több okból is.

Volkan Özdemir ahhoz képest, hogy egy éve mekkora svungban volt, sokan toronymagas esélyesként tartották Daniel Cormier ellen, a fasorban sincs mára.

Igaz az elmúlt évét sérülés, továbbá a törvénnyel való összeakaszkodás is nehezítette, 2017 nyara óta nyeretlen. Antohny Smith pedig ősszel ki is fojtotta, így karriere első olyan szakaszában van, melyben vereségek vannak a rekordján egymás után.

Ellenben Dominick Reyes-szel aki három meccset csinált kevesebb, mint egy naptári év alatt, mindhármat be is fejezte.

Most jöhet a vernyák, hogy ”dehát Ovince St. Preux ellen döntéssel nyert!!!” Nem. OSP ki volt ütve, a meccs utolsó másodpercében, de egyébként is, 10 profi meccséből ezt kivéve csak egyszer ment a dolog a pontozólapok szükségességééig szóval a Devastator becenévnek van némi alapja.

A Londoni gálára jegyeket nagyjából egy hónap múlva lehet majd vásárolni, de gondolom, a jó szokáshoz híven az egyik felét megveszi a jónép, a másikat pedig a ticket-harvesting botok, hogy aztán akár tízszeres áron adják el még egyszer.

Eddig öt meccs hivatalos, Gökhan Saki is itt javíthatja ki, rendkívül csúfos vereségét, melyet Khalil Rountree Jr. ellen szenvedett el. Saparbeg Safarov lesz az ellenfele.

Itt lesz még a Valentina Shevchenko által tavaly év elején rémesen rommá vert Priscila Cachoeira is, aki a helyi favorit, Molly McCann, azaz Meatball Molly ellen szerepelhet majd. Mollyt nagyon megverte bemutatkozásán Liverpoolban Gillian Robertson.

Egy fantasztikus banger találkozó is kinéz, Jack Marshman és John Phillips egy Walesi belharcot rendezhetnek egymás ellen, 22-8 és 21-8 mérleggel. Mindketten látványos és kivont kardos bunyót szoktak hozni.

Danny Roberts szintén Borics Ádám csapattársa, Claudio Silvát kapta e gálára.

Eddig ennyi a felhozatal, szóval még legalább kétszer ennyi találkozó várható!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá