Dana White a UFC Unfiltered podcast legutóbbi adásában elmondta, mindenképp jelen lesz az eseményen, mert kárpótolni szeretné a kanadai várost.
Nem mellesleg aznap lesz 49 éves, ami miatt nyilván még keményebben dolgozik egy jó kis gálán.
Eddie Alvarez és Dustin Poirier között már egy éve érett a visszavágó, a UFC 211 egy no contesttel ért véget, Eddie nem szabályos térdesei miatt.
Azóta már lement egy Ultimate Fighter évad, ahol Eddie volt az egyik főszereplő, a végkifejlet során pedig egy év meccse jelölt háborún verte Justin Gaethjet.
Dustin aktívabb volt, Anthony Pettist és az előbb már említett Gaethjet is idő előtt fejezte be.
A tárgyalások viszont akadoztak a visszavágóról, mert Eddie nem akart harcolni.
Kerek perec kijelentette, egy meccs van a szerződésén, új feltételeket akar, esetleg övmeccset.
A kopasz pár napja meglátogatta az egykori Bellator és UFC bajnokot, úgy látszik meg tudtak egyezni, ugyanis tegnap a twitteren az alábbi üzenet ment végbe:
See you in Calgary @DustinPoirier best of luck my friend 👊🏻@ufc
— Eddie Alvarez (@Ealvarezfight) May 10, 2018
”Calgaryban találkozunk, sok szerencsét, Dustin.”
Az utolsó UFC on Fox gálák egyike tehát rendkívül combosnak ígérkezik. Ez lesz a főmeccs is, minden bizonnyal.
José Aldo és Jeremy Stephens már egy ideje tudvalévő, hogy ott találkoznak, Joanna Jędrzejczyk pedig Tecia Torres ellen meccselhet majd.
Az, hogy címmeccs lehet-e még nem tudjuk, de Nicco Montano és Valentina Shevchenko ide lettek volna beillesztve, eredeti tervek szerint.
A többi meccs:
- Hernandez vs. O. Aubin-Mercier 155 lbs (pletyka, de erős)
- Randa Markos vs. Nina Ansaroff 115 lbs
- Islam Makhachev vs. Kajan Johnson 155 lbs
- Hakeem Dawodu vs. Austin Arnett 145 lbs
- Dustin Ortiz vs. Matheus Nicolau 125 lbs
- Antigulov vs. Ion Cutelaba 205 lbs
- Jordan Mein vs. Alex Morono 170 lbs
- John Makdessi vs. Ross Pearson 155 lbs
- Alexis Davis vs. Katlyn Chookagian 125 lbs
Mi várjuk. És ti?
Szólj hozzá