Derrick Lewis: Werdum! Miattad még a McDonaldsról is le kellett mondanom, ezért megfizetsz!
MMA

Derrick Lewis: Werdum! Miattad még a McDonaldsról is le kellett mondanom, ezért megfizetsz!


Szokásához híven rendkívül mókás, de nyilvánvalóan komoly nyilatkozatot adott Derrick Lewis.

A "Fekete Szörnyeteg" a hétvégén tér vissza, egy viszonylag hosszabb szünet után. Lewis másfél éves veretlenségi szériája júniusban ment falnak, és ezt a falat úgy hívják, hogy Mark Hunt.

Lewis a Hunt elleni meccs után azt mondta, hogy itt a vége a pályafutásának, hátsérülésre panaszkodott, érzelmes állapotban. De! Mindössze 16 nappal később tisztába tette a helyzetet: elmondta, hogy esze ágában sincs visszavonulni, csak az érzelmei ragadták el.

Augusztus 17-én bejelentették, hogy Fabricio Werdum ellen térhet vissza a UFC talán egyik legszórakoztatóbb és legnagyobb szívű egyénisége.

Legfrissebb interjújában elárulta, miért kapott ki Hunt ellen, hogyan változtatott a hozzáállásán:
”Hogy őszinte legyek, úgy éreztem, nincs az a lehetőség, hogy Hunt legyőzzön engem. Hatot nyertem egy huzamban, fél seggel edzettem csak, nagyon nyeregben éreztem magam. Úgy voltam vele, ha majd másfél évig ez működött, Hunt ellen is sima lesz a dolog. De nem így lett. Sosem arról voltam híres, hogy makulátlanul étkezem a meccseimre való felkészülés előtt, meg úgy általánosságban sem. Gyakorlatilag a Hunt elleni meccs előtt konstans zabáltam. Sült csirkét, hamburgerek tömkelegét, amit megláttam, mindent lenyomtam. És gyakorlatilag, az elfuserált hozzáállásom a felkészülés alatt ezzel párosítva, meg is pecsételte a sorsomat. Jelenleg is csorog a nyálam. Épp egy kis Carl's Jr(hamburgerlánc franchise) van az eszemben. De ehelyett salátát zabálok, ami után fél órával megint éhen halok! A rohadt McRib is (McDonalds specialitás, időnként van árusítva) épp Houstonban, otthon volt kapható, de egy darabot se ehettem. Végtelenül szomorú vagyok emiatt. De Fabricio fog fizetni ezért. Úgy érzem, ilyen jól évek óta nem tudtam felkészülni egy meccsre sem, még az étkezésem is tiszta volt mint a hó.”

Derrick. Meg tudlak érteni. Én is így érzek általánosságban, minden nap. ,

Jó étvágyat Werdumhoz.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá