Darren Till Rafael dos Anjost szeretné a UFC 224-en
Abszolút nem szeretnék az érdemeiből elvenni semmit, de amekkora svungot ez az ember kapott a Cowboy meccs után, az már zavaróan sok volt. Év feltörekvő harcosa, díj, rengeteg promót, közösségi média dolgot kapott a UFC-től
A bibi csupán annyi, hogy gyakorlatilag az oktagonból eltűnt.
Pedig nem túlzás az, hogy a nevetséges pletyka, miszerint a két héttel ezelőtti UFC on Fox 28 átkerült volna Angliába a kedvéért, azonnal felröppent a Cerrone meccs után.
Azt a dolgot egyébként mint később kiderült, Stephen Thompson ellen rebesgette mindenki.
Ám Wonderboy apja állítólag lelőtte a dolgot, mert nem hülye, hogy a fiát egy 200-202 fontra visszatöltött emberrel szemben állítsa ki harcolni. Meg egyébként is, sérült a keze Jorge Masvidal ellen.
Egy ideig csend honolt Till körül, de aztán megint felröppent a hír, miszerint meccse lesz, Gunnar Nelson ellen.
A londoni gálára Gunni és csapata az SBG el is fogadták a főmeccs ajánlatot, sőt maga John Kavanagh is megerősítette a dolgot, de Till kihátrált a dolog mögül, mondván beteg, arcüreggyulladása van.
Itt már kicsit mindenki a száját húzta, főleg úgy, hogy több külföldi médium is megkérdőjelezte a dolgot.
Miért?
Azért mert Till egyszerűen lelépett nyaralni, megnézte a lányát Brazíliában, stb. Instagramon posztolt is erről mindent, de a ”túl érzékeny” posztok érdekes módon törlésre kerültek. Pedig arcüreggyulladással repülni, az egyik leg-nem-ajánlottabb dolog. Lásd Amanda Nunes esete tavaly.
Tillről egyébként tudni kell, hogy gyakorlatilag Brazília a második otthona, mindössze három amatőr meccse volt az Egyesült Királyságban, mielőtt dél-Amerikába tette volna át székhelyét.
Nagyjából be is futottunk oda amiről a főcím szól, Darren ugyanis tegnap jelezte, készen áll visszatérni:
”Azért mert Rafaelnek rengeteg rajongója van ott, meg nekem is, nagy eladást tudnánk csinálni. Már ha benne van a dologban. Tudom, hogy Woodleyra vár, de ő meg nem nagyon jön. Amerikának kell egy új sztár. Conor visszatérése után az enyémet szeretné látni mindenki a legjobban.”
Darren elmondta még, hogy lehetséges ellenfeleiről Amerikában sokan most be vannak már táblázva, vagy egyéb dolog van a levesben:
”Thompson sérült, 60 százalékon van. Ponzinibbio elvileg a Chilei gálát viszi majd, Usmannak meg nem ajánlottak senkit. De azt hiszem bármi is lesz, Thompson ki akar kerülni engem.”
Darren Till több mint másfél évig nem harcolt egy súlyos sérülés miatt, amit Nicolas Dalby ellen szerzett.
Tavaly volt három meccse, amin az első kettő során pontozással megvert egy UFC 1-0 és egy 2-1-1 embert, majd kiütötte az eredetileg könnyűsúlyú és két vereség után álló Cowboyt.
Abszolút nem szeretnék ellenszenves lenni, de csak szerintem kicsit fabrikált a hype emögött az ember mögött?
Mondjátok el kérlek, mit gondoltok.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá