Daniel Cormier: Muszáj lazán vennem, hogy jobban legyek
MMA

Daniel Cormier: Muszáj lazán vennem, hogy jobban legyek


DC visszatér a FOX stúdiójába a Jones elleni vereséget követően.



Erre közel három hetet kellett várni, ami nem csoda. A retinámba égett az a fej, amit Cormier vágott a UFC 214 főmeccsén, miután Jon Jones kivégezte őt a harmadik menetben, ezzel elveszítette félnehézsúlyú címét. Sokat írtunk és dumáltunk is erről már, Cormier karrierjét tette fel arra a meccsre és elbukta. Innen kell visszajönnie egy büszke embernek, meg a kamerák elé is, hiszen DC a FOX egyik UFC szakkommentátora és elemzője. Megjegyzem, mocskos jól tolja ezt is, de nyilván őt nem ez a karrier érdekelte elsősorban. Legalábbis most még nem. Szóval DC ismét a kamerák előtt volt és láthatóan még a történtek hatása alatt poénnal fűszerezve beszélgetett Kenny Floriannal.



Cormier szerint mocskos nehéz túl lenni egy ilyen nagy eseményen, ahol elbukik az ember. De minden nap harcolni kell, menni tovább és felismerni a versenyzésen kívüli fontos dolgokat. Persze ez csak egy kiút keresés, mert aztán azzal folytatja, hogy nagyon szereti azt, amit csinál és nagyon nehezen viseli, ha nem sikeres benne.  Kenny poénkodik, hogy a bunyó az bizony biccs, ami már csak azért is autentikus tőle, mert csóringer bármennyire is frankó bunyós volt, sosem tudott UFC címet nyerni. DC érzi a poénfaktort, rákontráz, hogy ha a bunyó egy ex csaj lenne, akkor földrevitel után kiüthetné, de nem, inkább eljátszadozik vele, hogy sikerélménye legyen, aztán zúzza szét. Zseniális önkritika ez amúgy DC-től.

Az, hogy Jones barátságot ajánlott neki, az szerinte csak a show része, melyben Bones megpróbálja új színben feltüntetni magát. Nehéz lenne barátoknak lenniük azok után, ami történt velük az elmúlt években. Nem kell barátoknak lenniük, de DC tiszteli Jones kvalitásait és a UFC 214-es győzelméhez is gratulált. De a ketrec ajtaja egyszer még bezáródik.

 

 

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá