Daniel Cormier a Lesnar balhét előre megírtnak nevezőknek üzent: ”Maradjatok csórók.”
MMA

Daniel Cormier a Lesnar balhét előre megírtnak nevezőknek üzent: ”Maradjatok csórók.”


Daniel Cormier minden harca előtt sprintel még a színfalak mögött, hogy felverje a pulzusát kicsit.

Az egyik köréről visszatérve azonban egy gyanús alakot vélt felfedezni, azt a Brock Lesnart akit már közös birkózómúltjuk végett 2 évtizede ismer.
”Tudtam, hogy Brock azért van itt, hogy kötekedjen szóval kihívtam. Nagyon régóta ismerem már, tudom szét fogom rúgni a seggét.”

A közösségi médiát azonnal ellepték a talán valahol jogos, talán valahol meg irigységből írt üzenetek, ahol többen WWE-nek nevezték a szervezetet, a pankrációban is jeleskedő Lesnar szövegelése és tettei miatt.

Harcosok és fanok egyaránt megnyitották a szarcsapot.

Bizonyára ez a réteg az is, amelyik gurgulázva nevetett a földön heverve, mikor Conor McGregor azt mondta ”fook” vagy Nate Diazzal dobálták egymást pet palackkal. Wew lad.

Cormier nem volt rest, szerény stílusához mérve elég meredek és szúrós válasszal hallgattatta el a károgókat.
”Megrendezett, mi? Idióták. Rendben. Maradjatok csórók. Egy Brock Lesnar szerű ember áll előtted és nem őrülsz meg tőle? Hülye vagy? Brock egy pankrátor, kamuharcokat csinál. Ezt én is tudom egészen addig, míg az öklöm nem nyomom a pofádba. Brock, kamuharcoljunk egyet. Akkorát verek rád, hogy megfordul az arcod a fejeden.”

DC nem hagyta abba:
”Ismertek. Én szeretem a pankrációt is. Brock mindig nagyon jó volt hozzám és a családomhoz is. Ezért lepett meg, mikor feljött és ellökött. Anno a WWE meccseire is elmentünk, a gyermekeimmel is készítettünk róla fotót. De mikor az oktagonba lépsz kicsit elszállnak az érzelmeid. Láttátok a boxedzőmet, Rosendot? Az ember 150semmi centi és nekiment Brocknak.”

Viszont egy dolgot Lesnar valóban elvett DC-től:
”Elterelte a figyelmem arról, hogy megint elbőgjem magam a világ előtt az oktagonban állva. NEM AKAROK ÚJRA MÉM LENNI.”

Hahaha! :D


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá