Dana White: ”Nem kérném se Conort, se Khabibot, hogy vegyenek vissza a viselkedésükből egy visszavágó kapcsán!”
Még áprilisban volt az első komolyabb atrocitás Conor és Khabib között, mert a könnyűsúlyú bajnok számon kérte McGregor csapattársát, Artem Lobovot, hogy miért ócsárolja és nevezi neveken az orosz médiában.
A dologról felvétel készült, melyet meglátott az egész világ, Conor és sleppje pedig magángépre pattant, meg sem állt New Yorkig. Buszos balhé, stb.
A visszavágó nagyobb számokat hozna, melyre inkább előbb, mint utóbb sor is fog kerülni.
Az október hetedikén hajnalban történt események hatására a publikum kíváncsi volt, Dana White valamivel rövidebbre fogná-e a pórázt két vérebén.
”Az én filozófiám, hogy ez egy harc. Az egész erről szól, kezdetektől fogva. Muhammad Ali ”Uncle Tom”-nak (rasszista kijelentés egy fekete felé) hívta Joe Fraziert, ami akkoriban a legmélyebb sértések egyike volt. Volt Frazier Gorillának titulálva is, ami miatt Joe gyűlölte őt míg élt. Ez nem a jófiúk biznisze. Nem az első eset, hogy jelzők és tettek voltak dobálva egymás felé.”
Az esetleges visszavágóról nem érdemes gondolkodni sem White szerint, hiszen mindketten elszámolni kénytelenek Nevada Állam Atlétikai szövetségével, a 229-utáni balhé miatt.
Conor elvan, pár napja megígérte 2019-ben is láthatjuk az OktaRingben, gondolom megint bokszolni is akar az MMA mellett.
Továbbá Khabib esze is elment, vagy csak szívatja a világot pár nappal ezelőtti kijelentésével, miszerint egy Floyd Mayweather elleni bokszmeccs jobban érdekeli Tony Fergusonnál.
Ha esetleg valaki gondolja, egy gofundme oldalt csinálhatunk Tenshin Nasukawának, hogy az összeget, ha rátol egy rolling thundert Floydra a Rizin 14 során, átveheti a tdmg storeban. Hátha megszűnnek utána ezek a kurva unalmas crossover-kihívások.
Továbbá szerződésbe kell vetetni, hogy bárki a 155 fontos cím közelébe kerül, nem ejtheti ki Floyd Mayweather nevét aktív karrierje alatt.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá