Dana White: ”Ha GSP Khabibbal akar harcolni, akkor először egy TOP 5 könnyűsúlyúval kell neki.”
MMA

Dana White: ”Ha GSP Khabibbal akar harcolni, akkor először egy TOP 5 könnyűsúlyúval kell neki.”


GSP egy nagyon-nagyon szeszélyes és még annál is nehezebben tárgyalóképes ember.

Ezt tudhatjuk, hiszen mikor karriere csúcsán volt, akkor is sokszor passzív ellenállás jellemezte a viszonyt közte és Dana White között.

St-Pierre az utóbbi időben már annyi mindent mondott, hogy lassan szerintem maga is belekavarodik.

Először vissza akar térni, majd nem, aztán megint harcolna a 155 fontos címért, de másnap a túl sok dráma miatt már nincs kedve az oktagonba lépni.

Ki tud ezen eligazodni?

Most talán az volt az utolsó, hogy 2019-ben megint harcolna, de kizárólag az a harc mozgatja meg, amely az örökségét építené. Na meg a pénztárcája vastagságán emelne, de ez természetes.

Az egykori váltó és középsúlyú bajnokról már régebb óta rebesgetik, hogy szeretne az (magas szinten, tehát nem regionális félamatőr ligákban) MMA történetének első három divíziós bajnoka lenni.

Dana White fülébe is eljutott az üzenet, de elég egyértelműen elmondta mi újság e vágy kapcsán:

”Georges St-Pierre hogyan képzeli, hogy mindenki felett átugrik, aki Khabib ellen akar harcolni 155 fontban? Csak úgy simán előjön, hogy ezzel akarok harcolni? Nem. Nagyon nem. Ha Georges St-Pierre komolyan gondolja ezt, figyeljen ide: adok neked egy TOP 5 embert a súlycsoportból. Ha nyersz, akkor TALÁN kaphatsz egy övmeccset. Még azt se tudjuk, hogy be tudna-e mérni 155 fontba. Értitek már?”

A UFC nem akarja ugyanazt az utat bejárni mint egy éve, hogy St-Pierre 4 év hibernáció után visszatér, címmeccset kap és betegség ide-oda ott is hagyja az övet a küszöbön.

Georges még a UFC 217-en győzte le Michael Bispinget, melyet alig egy hónapon belül egy övletétel követett, betegségre hivatkozva, azóta is átláthatatlan kuszaságot okozva ezzel a középsúlyú divízióban.

A UFC ironikus módon a Madison Square Gardenben akarta rendezni a dolgokat, ahol ugye a Bisping – St- Pierre affér történt, de se Yoel Romero és Paulo Costa kettőse nem valósult meg, akárcsak Luke Rockhold és Chris Weidman visszavágója.

Pedig minden olyan szépen indult itt is.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá