”Figyelj, azt mondom, felhívom még ma és egy harc-ajánlatot teszek felé. Szét kell nézem a rangsorok között, ki merre áll, de ma Nate Diaz ajánlatot fog tőlem kapni.”
Viszont két embert máris kivehetünk a kosárból, ugyanis nem eszik olyan forrón azt a bizonyost. Tyron Woodley és Conor McGregor is biztonságban érezhetik magukat.
”A nagy valóság az, hogy olyan emberek mint, Rafael dos Anjos is sorban állnak. Nem csak itt, más súlycsoportban is. Olyanok, akik sokkal jobban rászolgáltak dolgokra, mint Nate Diaz.”
A másik érintett pedig az alábbi szavakat kapta:
”Azt hiszem az emberek most már kicsit jobban figyelnének arra, hogy ha Conor a Nurmagomedov – Ferguson győztese ellen térne vissza. Szóval a trilógia nem megy semerre, mert az bármikor és bárhol megcsinálhatjuk.”
Itt az interjú amikben elhangzottak e szavak:
Játszunk mit érdemel az a bűnöst!
Tegnap már Eddie Alvarez és egy kicsit Kevin Lee is bejelentkezett a lassan két éve inaktív Diaz ellen, de ha tudtok jobbat tőlük meg a kopasz által kizárt embereken kívül, akkor hajrá.
Mit érdemel az a bűnös, aki ilyen hosszú idő után jött csak rá arra, hogy a neve és a tény, hogy lecsavarta McGregort, nem fog húszmillió dollárt érni?
Könnyűben: Jó lenne Eddie, mást nem is tudnék elképzelni.
Váltóban: Darren Till. Ha gonosz vagyok. Ha nem, akkor meg Santiago Ponzinibbio.
Szólj hozzá