Nyolc éve már annak a dolognak, melynek gyümölcsével most találkozott először, egy csodaszép thai kislány személyében.
”2010-ben egyik nap az interneten kóboroltam és egy thai ember konkrétan tőlem kért segítséget, hogy a lánya életmentő operációját támogassam anyagilag. Sokaknak nem tetszett a fickó hangneme, de úgy beszélt, mint ahogy én beszélek és tárgyalok másokkal. Meghallgattam és rájöttem, hogy ennek a tagnak igaza van. Segítenem kell.” - mondta Dana a yahoo sportsnak.
White, aki jelenleg Thaiföldön vakációzik az egykori UFC harcos, Mick Swick szervezése által találkozott először Tuptim Jadnooleummal. Az egykori váltósúlyú Swick már Thaiföldön él, étterme van és nem mellesleg az American Kickboxing Academy csapat helyi edzőtermének vezetője.
”A kicsinek életmentő májműtétre volt szüksége. Két hete volt élni, ekkor futottam bele az apjába az interneten, aki 50.000 dollárt kért tőlem erre. Nem hezitáltam, azonnal küldtem a pénzt, követtem az eseményeket. Tudtam, hogy a kicsi túlesett a beavatkozáson és jól is sikerült. Több ismerősöm is beszámolt erről az évek során. Most érkezett el az idő arra, hogy végre találkozzunk.”
A kicsi nagy harc rajongó, White és Swick társaságában Muay Thai harcokat is elmentek megtekinteni Phuketen.
”Nem ez az utolsó alkalom, hogy találkoztunk. Szeretnék kapcsolatban maradni vele és a családjával is. Úgyhogy a közeljövőben repülőre ültetem őket, hogy egy UFC gálán is tiszteletüket tegye a család. Úgy érzem, ez volt életem egyik, ha nem a legjobb döntése. Szerencsés vagyok, hogy segíthettem és Istenem, milyen jól tettem. A legjobb döntésem volt életem során.”
Szólj hozzá