A Rory MacDonalddal vívott egészen brutális csatája ott van minden idők legdurvább, legvéresebb LEGELKÉPESZTŐBB bunyói között (és a UFC Dicsőségcsarnokban is), ráadásul többszörös váltósúlyú UFC-bajnokot tisztelhetünk a személyében.
A 41 éves bunyós az elmúlt években árnyéka volt önmagának, a rajongói már-már könyörögtek neki, hogy vonuljon vissza, hiszen nincs már mit bizonyítania és a legutóbbi nyolc mérkőzéséből mindössze kettőt tudott megnyerni, egyet ráadásul az ellen a Nick Diaz ellen, akinek semmi keresnivalója nem volt akkor az Octagonban.
Dana White most árulta el, hogy Lawler a július 9-i UFC 290 után egész biztosan visszavonul:
„19 éves korában fedeztem fel Robbie-t, a UFC 290-en egy 22 éven át tartó karrier ér majd véget" – nyilatkozta Dana, hozzátéve azt is, hogy két nappal előtte beiktatják Robbie-t a Dicsőségcsarnokba, ahol tehát onnantól kezdve nem csak a Rory elleni bunyója miatt lesz ott.
A "Könyörtelen" utolsó ellenfele Niko Price lesz, aki nem fogja könnyen adni magát, hiszen ő is folyton kikapott az elmúlt időkben.
Szintén ezen a gálán csap majd össze Alexander Volkanovski és Yair Rodriguez egy pehelysúlyú bajnoki címmeccsen, valamint Brandon Moreno is itt védheti meg légsúlyú övét Alexandre Pantoja ellen.
Szólj hozzá