A közönségkedvenc bunyós legutóbb Anderson Silva ellen harcolt, ami egy elég eseménytelen bunyó volt, ezen feküdt hanyatt a földön.
A mérkőzés után eltiltották marihuána használatáért, Silvát pedig szteroidhasználatért büntették meg győzelme NC-re való átváltoztatásával. Furcsa mód Silva 1, Diaz pedig 5 évet kapott. A szánalmas és egyben felháborító döntés ellen Nick-ék fellebbeztek, de így is lett az egészből másfél éves eltiltás, ami nevetséges. De fogjuk rá, hogy ez régen volt, (2015-ben), amikor még az atletikai bizottságok nem tudták, mi a marihuána és az anabolikus szteroid közötti különbség a sportteljesítményre és a büntetés súlyosságára nézve.
Nick egy ideig testvére, Nate edzője szerepében foglalatoskodott, 2017-ben azonban, amikor már visszatérhetett volna, egy évre ismét eltiltották, mert nem tárta fel a doppingügynökségnek, hogy hova mehetnek tesztelni őt. 2018-ban már tényleg semmi akadálya nem volt annak, hogy visszatérjen, de valamiért nem volt kedve hozzá.
Mostani mérkőzése kapcsán az idősebbik Diaz azt nyilatkozta, egy idióta volt az, aki pont Robbie Lawlerrel hozta össze, hiszen korábban már legyőzte. Úgy gondolja, meg tudná verni Kamaru Usmant, a váltósúlyú bajnokot is, szíve szerint vele bunyózna inkább. Ez azonban azonnali címmérkőzést jelentene 6 év kihagyás után, ami sokak zsebében kinyitná a bicskát.
"Azt sem tudom, miért mentem ebbe bele egyáltalán." nyilatkozta az idősebbik Diaz. "A szart is ki tudnám verni Usmanból. Nem tudom, miért csinálom ezt. Ennek nem szabadott volna megtörténnie. Usmannal kellene bunyóznom. Lawlert már megvertem! Tudom, hogy most is megverem, de minek, ha egyszer már megtettem? Ha pedig veszítek... nem akarok kibaszott Robbie Lawlertől kikapni!" – folytatta egy friss interjúban.
A Lawler elleni meccsét egyébként eredetileg váltósúlyban szerették volna rendezni, azonban pár napja bejelentették, hogy eggyel feljebb, tehát középsúlyban lesz. Az interjúban Nick elmondta, nem szeretne a testvére útjába állni, és azt sem szeretné, ha Nate állna az övébe, szóval ezért történt a váltás.
Sajnos Nick elég későn jelezte kérelmét, ezért emelnünk kell kalapunkat Lawler előtt, hogy belement a dologba úgy, hogy előtte lenyomott egy full edzőtábort diétázott, meg minden. AZ egykori váltósúlyú bajnok egy szó nélkül belement a dologba, nem állt neki panaszkodni. Csak a meccsre koncentrál, és azt ígérte, súlyos károkat okoz majd ellenfelében.
Nick és Lawler még akkor találkozott a ketrecben, amikor a UFC számozott gálái még kétszámjegyűek voltak. 2004-ben csaptak össze egy izgalmas meccsen, amit végül Diaz nyert meg kiütéssel. Emígy, ni:
Mit gondolsz, mi lesz a visszavágón?
Szólj hozzá