Dan Hardy szerint Conor McGregor egy átalakult verziót hozhat majd magából Khabib ellen
MMA

Dan Hardy szerint Conor McGregor egy átalakult verziót hozhat majd magából Khabib ellen


A jelenkori UFC egyik, ha nem a legjobb kommentátora, az egykori váltósúlyú harcos Dan Hardy is letette a garast a Khabib – Conor kapcsán.

A sajnálatos módon egy szívrendellenesség miatt idő előtt visszavonulni kényszerülő angol a BBC MMA showjában osztotta meg gondolatait a szűk két hónap múlva történő összecsapásról.

Hardyról tudnunk kell, fantasztikus kommentátori képességei mellett a harcok analíziseit is rendkívül jól végzi.

Továbbá a madarak azt csiripelik, hogy a UFC 230 során még az oktagonban is láthatjuk az orvosok által már tisztázott Outlaw-t, egy utolsó megmérettetésre a Madison Square Gardenben.

”Az első dolog amire gondolnunk kell, hogy Conor mi módon fog hozzáállni Khabibhoz. Tudja, hogy a dagesztáni nyomni fog előre, ezáltal nehezen tudja majd a ketrec mellé szorítani, amivel ugye a balosait szokta előkészíteni. Khabib nyomása Edson ellen megmutatkozott, a brazil bármit is tett vagy adott Nurmagomedovnak, nem érdekelte. Edson rúgásait is lerázta magáról, mert tudta miféleképp reagáljon rájuk, Felkészült a fájdalomra.”

Hardy tiszteli Nurmagomedov grappling képességeit, de szerinte van egy nyilvánvaló gyengesége, amit Conor igyekszik majd kiaknázni.

”Amiért (Khabib) veretlen, még senki nem cáfolt rá erre amit most mondok. Soha nem volt istenesen megütve amitől lement volna. Láttuk Michael Johnson ellen bajba kerülni és Conor azt a tényt próbálja majd kihasználni, hogy nincs riválisának nincs lábmunkája. McGregor nagyon intelligens, körözni fog Khabib körül és próbál besétálni a balosával. Ezért mondom, hogy ez egy más Conor lesz. Szerintem könnyebb súllyal mér be majd mint Khabib és a kardiója is jobban meg lesz nyomva a felkészülés alatt. Számítani fog arra is, hogy többször földre kerülhet.”

Elhangzott még, hogy mivel relatíve későn lett bejelentve a harc, ez is az ír kezére játszhat, mégpedig Khabib legnagyobb ellenségét kihasználva, ami a fogyasztás.

”Mivel hamar jön a harc a bejelentést követően Conor felé játszhat az, hogy Khabibnak már most meg kell kezdenie a fogyasztást. Így kevésbé fókuszál majd a harcra, amit így McGregor könnyebben kiismerhet. ”

És a végítélet/jóslat:

”Egy korai viharral McGregor kerülhet ki győztesként, de lehet az első öt percet csak analízissel fogja tölteni. Aztán a második végén, harmadik elején majd helyet talál annak a balosnak, ugyanis Khabib belesétálhat... Láttuk Al Iaquinta ellen lelassulni mikor öt menetről szólt a fáma és gondolhattuk azt, hogy ha ez most Conor volna azzal a bizonyos balossal, már bajban lenne a bajnok.”

Elég alapos eszmefuttatás.

Mit gondoltok róla?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá