Cormier szerint Özdemir jön számára, meg Jones ellen menne ismét
MMA

Cormier szerint Özdemir jön számára, meg Jones ellen menne ismét


Volkan Özdemir és Daniel Cormier meccse most már szinte elkerülhetetlennek tűnik, csak az időpont és a helyszín a kérdés.



Cormier pénteken a Fox Sportsnak mondta a következőket:
”Ő a következő. Volkan. Hármat nyert zsinórban, Gustaffsonnal pedig még harcoltam ezelőtt. Nagyszerű meccs volt, valami más, valami új. De Alexander nem volt épp a legdühösebb, sőt valahol örült is, hogy nem őt szeretném újra. Csupán a hely és az idő a kérdés. Alex vár a kispadon, ha pedig azt mondja, hogy én félek tőle, ő akkor legalább annyira fél tőlem.”

Alex és Daniel egy rendkívül emlékezetes meccset vívtak kettő évvel ezelőtt a UFC 192-es gáláján, de úgy tűnik az ismétlésre még várni kell.



Cormier Jon Jonesra is kitért, és szinte már hihetetlen dolgokat mondott.
”Számomra fontos az, hogy minél rövidebb eltiltást kapjon, hogy minél előbb tudjunk harcolni. Még szép, hogy újra össze akarok csapni vele. Saját hibámból kaptam ki, de úgy érzem, csak jobb harcos lettem mikor ellene készültem. Nem tudok túllépni a rivalizálásunkon, túl nagy részét tette ki az életemnek. Akarom a trilógiát.”

Daniel Cormier egy igazi bajnok. Egy igazi úriember, egy példakép mindannyiunk számára.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá