CM Punk első megalázója, Mickey Gall is készen áll a visszatérésre
Mickey Gall a CM Punk szerelmi háromszög egyik résztvevője volt, ugyanis a Punkot verő ”””””””””erő””””””””””””” Mike Jackson ellen debütált a UFC-ben.
Ezt követően jött maga a pankrátor fél menet alatti kivégzése, majd az MMA Ned Flanderse, Sage Northcutt sem tudott ellenszert rá.
Randy Brown ellen a UFC 217 során egy elég legit, tökös ellenfelet szerzett magának aki totálisan lehengerelte Gallt, karrierje első vereségét beszedve ezzel.
Nyilván adnak neki egy kicsi időt míg helyrejön fejben, így közel 10 havi szabadságot követően térhet majd vissza.
Mickey azóta a musclepharm csapat tagja lett, ahol olyan arcok fejlesztik főleg az állóharcát, mint Matt Brown és Joe Schilling.
Ellenfele egy USADA kedvenc lesz, George Sullivan ugyanis kétszer lett elpicsázva a doppingellenes szervezet által, két év seggelés után Niko Price végezte ki januárban.
Érdekesség, hogy Sullivan egyik meccse pont Gall vereségének oka, Randy Brown ellen volt tervezve.
Csak azért, hogy tovább tudjuk a fonalat gömbölyíteni, Niko Price és Randy Brown is hétvégén harcolnak majd Boise (Bojzi) városában, ahol Junior dos Santos lesz a főmeccs Blagoi Ivanovval szemben.
A Fight Night 135 kapott még egy összecsapást ezen kívül, Iuri Alcantara és Cory Sandhagen harmatsúlyú meccse formájában.
A 11 bejelentett meccs így mutat épp:
• Justin Gaethje vs. James Vick 155 lbs
• John Moraga vs. D. Figueiredo 125 lbs
• Eryk Anders vs. Tim Williams 185 lbs
• Alexa Grasso vs. Angela Hill 115 lbs
• Michael Johnson vs. Andre Fili 145 lbs
• Mickey Gall vs. George Sullivan 170 lbs
• Andrew Sanchez vs. A. Neto 185 lbs
• Luke Sanders vs. Rani Yahya 135 lbs
• Drew Dober vs. Jon Tuck 155 lbs
• Iuri Alcântara vs. Cory Sandhagen 135 lbs
• Joanne Calderwood vs. Kalindra Faria 125 lbs
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá