Carlos Condit elismerte, motivációs gondokkal küzd(ött) Neil Magny ellen
MMA

Carlos Condit elismerte, motivációs gondokkal küzd(ött) Neil Magny ellen


Viszont legalább őszinte, meg tudta legbelül mi újság.

Carlos Condit majd másfél évet hagyott ki Demian Maia elleni veresége után, amit félig-meddig nyugdíjnak is tekintett, utólag.

A született gyilkos becenévre hallgató Condit azonban nem azt adta, amire számítottunk, de most kitálal:
”37 szignifikáns ütésem volt három menet alatt. Ez inkább egy sparring volt, mint egy meccs. Éreztem a rozsdát, nem bírtam egyesből kettesbe váltani. Fura volt. Nagyon lustának éreztem magam, de ezt is csak a harc felénél fogtam fel. Nyilván ez nem volt rám nézve sem éppen jó. De szinte azonnal vissza akartam térni, hogy magam lehessek.”

Matt Brown kampányolt egy harcért Carlos ellen, amit már egyszer évekkel ezelőtt sem kaptunk meg, de most se épp szerencsés a helyzet.

Brown még a múlt héten jelentette be, szétszakadt a térde nem tudja vállalni a meccset. Azóta már a műtéten is túl van, Alex Oliveira pedig érkezett mint helyettese.
”Hiába volt egy nagyszerű felkészülésem Neil ellen, nagyon legit volt az egész, all-in nyomtam. Szerintem. De utólag... nem. Nem így volt. Egy részem tudta ezt, de nem az egész.”

Carlos közölte még azt is, hogy hamarabb is újra harcolt volna, mert semmiféle sérülés vagy hátrány nem érte Magny ellen, viszont Brown meg ragaszkodott az időponthoz.
”Tudom klisé ez, de most nagyon rajta vagyok ezen. Nagyon jól érzem magam. Meglátjuk mi lesz.”

Condit három meccses vereségsorozatban van, sokan azt mondják a Robbie Lawler elleni meccs döntése ellopta a lelkét.

És valljuk be, igazuk is lehet.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá