A problémák még 2016 tavaszán kezdődtek, ahol 2,5 fonttal mért fölé a 163 fontos catchweight limitnek James de la Rosa ellen, onnan ki is vették a kanadait.
Idén nyár elején pedig Karim Achour ellen nem hozta a súlyt, de ott engedték bunyózni, 12 menetben dominálta is francia ellenfelét.
Úgy tűnt, Gary O'Sullivan fél egy menet alatti bedarálása után végre rendben lehet a súlyproblémája, de megint majdnem nagy lett a baj.
”Egészségügyi problémák miatt David Lemieux kórházba került. A fogyasztás megviselte és legyengítette a szervezetét. Aggodalomra adott okot, hogy az életfunkciói sem voltak már rendben, így azonnal intézkednünk kellett. A kórházban azonnal infúziót kapott, további vizsgálatok várnak rá.”
Az alábbi nyilatkozatot a Golden Boy Promotions adta ki, Lemieux menedzsere, Camille Estephan kérésére.
David semmiképp nem marad középsúlyban, pedig felmerült a neve az ő és Canelo Alvarez esetleges sikerei végett, egy esetleges májusi találkozóra.
Előbbi állítást támasztja alá, hogy a jövő évtől megregulázzák a fogyasztást az ökölvívásban is, melyről itt olvashattok bővebben:
Még egy harc kiesett egyébként az ültetőkről, a Golden Boy egyik aranyifjúja, Vergil Ortiz ki lett szedve Omar Tienda elleni meccséből, mert Ortiz lézeres szemműtéten esett át októberben, amivel nem lehet harcolni New York állam területén... De csak hogy kavarjuk a büdös barna anyagot, ezt a beavatkozást (Lasik módszer) Tienda is elvégeztette, DE NEKI LEHETETT VOLNA HARCOLNI VELE.
Here is what I know from the Vergil Ortiz situation...
— Ryan O'Hara (@OHaraSports) December 14, 2018
Vergil elected to have the Lasik operation.
His opponent had Lasik on a retina.
That's why Vergil was removed from the card and why his opponent would have been allowed to fight.
Odd, but that's the rules...
Lemieux és Tureano Johnson helyett így az IBF junior könnyűsúlyú címéért Tevin Farmer és Francisco Fonseca lesznek előmeccsben.
Canelo és Rocky Fielding hajszállal a 168 fontos limit alatt mértek, szuper formában, gond nélkül.
Alvarez még nem volt ilyen magas súlyban (szuper középsúlyban) karriere során, tavaly májusban volt 164 font catchweight meccsen, honfitársa, Julio Cesar Chavez Jr.-ral a csúcs.
A mérkőzés Canelo első meccse lesz a DAZN stream szolgáltató szárnyai alatt, mely elvileg minden idők legdrágább ilyen jellegű szerződése.
365 millió dollár és 11 meccs. Nem aprópénz.
A gála ültetői magyar idő szerint ma éjfél után öt perccel kezdődnek, a főkártya pedig kettőtől.
A teljes program:
Yves Ulysse Jr - Maximilliano Becerra
Bilal Akkawy - Victor Fonseca
Lamont Roach - Alberto Mercado WBO Nemzetközi Super Pehelysúlyú címmeccs
Ryan Garcia - Braulio Rodriguez
Sadam Ali – Mauricio Herrera
Katie Taylor – Eva Wahlstrom IBF és WBA női könnyűsúlyú világbajnoki címmeccsek
Tevin Farmer - Francisco Fonseca IBF Super Pehelysúlyú Világbajnoki Címmeccsek
Rocky Fielding – Saul Canelo Alvarez WBA Szuper Középsúlybú világbajnoki címmeccs
Szólj hozzá