Ha egyáltalán visszatér még valaha.
Brock Lesnar-ról rebesgették, hogy hajlandó visszatérni a UFC-be, de ha ez valaha megtörténik (amit én személy szerint kétlek a szigorú doppingellenőrzések miatt), az nem mostanában lesz. A UFC egykori nehézsúlyú cárját Jon Jones hívta ki korábban, a pankrátor válasza pedig egyszerű volt, de sokat sejtető:
"Vigyázz, mit kívánsz."
Brock nemrég megvédte bajnoki címét a WWE-ben múlt hét vasárnap, ehhez egyszerre négy ellenfelet győzött le, köztük egy másik híres pankrátort, Roman Reigns-t is – ez pedig azt jelenti, hogy marad még egy darabig a WWE-nél, eszáben sincs elmenni onnan jelenleg.
Lesnar elvitte ellenfeleit “Suplex City-be”, de aztán a korábbi erőemelő, a két méteres óriás, Braun Strowman két asztalt és széttört Lesnar testével, egy harmadikat pedig rádobott. Ezek után bejöttek a ringbe a mentősök, hátravitték Lesnart, Brock három kihívója pedig egymásnak esett.
Lesnar nem sokkal később "csodával határos módon" visszatért, és a regnáló bajnok megverte Reigns-t.
Brocknak egyébként még mindig hátra van hat hónapja az eltiltásából, amit még azért kapott, mert kiderült, hogy Mark Hunt ellen cuccozott a UFC 200-on. A legjobb forgatókönyv szerint is csak 2018 nyarán találkozhatna Jones-szal az Oktagonban.
Szólj hozzá