A tornát nem egy nap bonyolítják le, hanem állítólag 5 gála során. Az első gálát április 5-én rendezik meg Rotterdamban. Már vannak fighterek, akik biztosan indulnak, például Jamal Ben Saddik is.
A torna első fordulója tehát az áprilisi GLORY 99-en lesz, és az első 16 mérkőzést itt fogják lebonyolítani. Ez után lesz egy kvalifikációs kör júniusban, ahol két meccset kell nyerni egy nap alatt, mert a 16 embert 4 csoportra osztják fel, tehát ez egy mini torna lesz a tornán belül. A döntőket két fázisra osztják: augusztusban olyanok kapnak egy esélyt, akik jól szerepeltek a nyitó gálán, de veszítettek. Itt 24 fighter esik majd egymásnak. A 12 győztes megint egy kvalifikációs körbe kerül innen, ami októberben lesz, és itt három, 4 emberből álló minitornát rendeznek.
A 8 emberes döntőt decemberben rendezik meg, ide wild cardokkal még be lehet kerülni, és itt aratnak majd végső győztest.
View this post on Instagram
A GLORY CEO-ja, Marshall Zelaznik azt mondta, MMA-ból is várják a jelentkezőket.
Ez lesz a legnagyobb nehézsúlyú torna a küzdősport történelme során. Már majdnem beteltünk és az igazolt bunyósokat a napokban bejelentjük. Azonban meghívunk bárkit, hogy részt vegyen a tornán, legyen az MMA fighter, ökölvívó vagy más nehézsúlyú küzdősportoló. Ha szeretnél csatlakozni a tornához a világ legjobb állóharcosai ellen, akkor ez a torna neked való.
View this post on Instagram
A legendás K1-nek volt tavaly egy nyílt súlyú tornája, de ez nem hozott kellő izgalmakat. Nem elég, hogy nagy nevek Jerome Le Banneren és Errol Zimmermanon kívül nem voltak rajta (bár elismerjük, ezt nehezen lehetett volna összehozni, hiszen azóta szinte mindenki visszavonult több éve), még nézni is alig lehetett a gálát, és a médiások is csapnivaló munkát végeztek, úgy kellett keresgélni, hogy mikor mi fog történni. És amit találtunk, ott japánul volt a felirat.
A GLORY viszont sokkal profibban szokta intézni a gáláit, és ez egész biztosan most is így lesz!
Szólj hozzá