A 90-es évek végéről és a 2000-res évek elejéről beszélünk – mondhatni ekkor élte "Arany Korszakát" a kick-box, a világ vezető küzdősport promóciója pedig még nem a UFC volt, hanem a K-1, ami 1993-ban alapított meg a yakuza-kapcsolatokkal rendelkező Kazuyoshi Ishii (a UFC is ebben az évben hozta le első gáláját).
Sokunk kedvencei akkor még nem MMA-sok, hanem K-1 fighterek voltak, úgy mint Ernesto Hoost, Peter Aerts, Jerome Le Banner, Mirko Cro Cop, Badr Hari, Andy Hug, Remy Bonjasky, Alistair Overeem, Glaube Feitosa (uramisten, azok a kérdőjel-rúgások milyen menőn néztek ki!!!), Mark Hunt, Bob Sapp, Semmy Schilt és még sorolhatnánk napestig.
A K-1 World Grand Prix – és akkoriban az UFC-re is ez volt jellemző – attól volt igazán hardcore, hogy a bajnokoknak itt nem adatott meg az a "luxus", mint manapság, hogy egy nap "csak" egyszer kellett bunyózniuk. Aki bekerült a legjobbak közé, azoknak akár NÉGYSZER is kellett mérkőzniük egy nap, 20 perces szünetekkel, hiszen legtöbbször 16-an szerepeltek egy tornán.
Manapság ez elképzelhetetlen a UFC-ben például, és nem is tűnik úgy, hogy vissza akarják hozni.
Ellenben a K-1-gyel.
Még júniusban jelentették be, hogy 2024-ben, 14 év kihagyás után újra nyílt súlyú K-1 tornát rendeznek. Ez idő alatt több torna is lezajlott már (a legutóbbi hat napja), azonban a nagy durranás, a nyílt súlyú döntő decemberben lesz, Tokióban, a 12 ezer férőhelyes Yoyogi Nemzeti Stadionban.
Igazán illusztris lesz az indulólista, ugyanis a torna döntőjébe korábbi torna megnyerésével, vagy meghívással lehet bekerülni. Ez eddig négy bunyósnak jött össze.
- A szerb Milos Cvjeticaninnak, aki akit a GLORY időközben "lenyúlt". Érdekesség, hogy Milos 2021-ben Kiss Balázzsal is összecsapott a Superfight Series Hungary 7-ben, és sajnos TKO-val nyert.
- A brazil Ariel Machadónak, aki nyert már tornát a Glory-ban korábban, kick-box mérlege pedig 57-14.
- A brit Rhys Brudenellnek, aki szintén nehézsúlyú, szintén a a GLORY tagja.
- A kínai Liu Ce-nek, aki a GLORY-ban legyőzte már Ariel Machadót – négyük közül ő rendelkezik a legkisebb súllyal, 90 kilogrammban is bunyózott már.
Még öt hely maradt tehát. Információink szerint a követkető, és egyben utolsó kvalifikációs lehetőség az októberi gála lesz. A kieső Milos, valamint az üresen álló helyekre meghívásos alapon kerülnek be harcosok.
Szóba került a korábbi K-1-es Errol Zimmerman is, aki júniusban nyerte meg visszatérő mérkőzését KO-val, Romániában.
Event infók ezen az oldalon.
Szólj hozzá