Borics Ádám az MMAJunkie 13 legjobbja között, akikre 2019-ben figyelni kell!
MMA

Borics Ádám az MMAJunkie 13 legjobbja között, akikre 2019-ben figyelni kell!


Az egyik legnívósabb amerikai küzdősport szakoldal, az MMAJunkie már korábban is éreztette, hogy kedvelik Borics Ádámot.

Emlékezhetünk, hogy a Kölyök utolsó meccse előtt még interjút is készítettek vele, továbbá áprilisi repülő térdese akkor a hónap leglátványosabb megmozdulása címet ért náluk.

A Josenaldo Silva elleni sikert követően sajnos a meccsszervezők szerint 1+1=3 lett, így ismét nem valósulhatott meg Ádám vágya, hogy három meccse lehessen egy évben.

Valami vigaszt nyújthat viszont, hogy a Junkie szerint Ádám 2019 nagy reménységei között van, olyan nevek között mint:

Aaron Pico, A.J. McKee szintén pehelysúlyúak és ennél jobban mi mutatná, hogy Ádám mekkora cápák között úszik. Más kérdés, hogy mindkét említett urat gyakrabban meccseltetik, de... Mindegy.

A Junkie szerint ott a 13-ban ott van még James Gallagher és Dillon Danis is, előbbit a szintén említett Ricky Bandejas verte rendkívül szórakoztató módon eszméletlenre, Danis pedig továbbra is 1-0 MMA-ban, egy elédobott kanna toe-holdolásával.

Mindketten emlékeztetnek arra a Family Guy epizódra, mikor Stewie klónozta magát és később Brian is sorra került, Csicska előnevekkel futottak a klónok. Itt is ugyanez áll fenn, csak McGregor az alapanyag.

A Bellator 125 fontos hölgy bajnoka, Ilima-Lei Macfarlane is természetesen meg van említve, de egy Valerie Loureda nevű amatőrben 2-1 légsúlyú nő is szerepel.

Ádám csapattársa, a nehézsúlyú óriás Steven Mowry neve is megtalálható, ebből is látszik, hogy működik a Hard Knocks 365, Henri Hooft módszere.

A brutális birkózó Logan Storley sem maradhatott ki, Tywan Claxton, Juan Archuleta és Paige Van Zantné, Austin Vanderford a szerencsés tizenhármas.

Az eredeti cikket itt lehet megtekinteni:

13 Bellator fighters to watch in 2019

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá