Borics Ádám már a második helyen a Bellator pehelysúlyú ranglistáján!

Borics Ádám már a második helyen a Bellator pehelysúlyú ranglistáján!


Borics Ádám (17-1) hazánk elsőszámú MMA fightere és a Bellator versenyzője.

A magyar kiválóság már akkor a 3. helyen szerepelt a Bellator pehelysúlyú ranglistáján, amikor a ranglistát a promóció történelmében először bevezették. A ranglistát rendszeresen frissítik, és örömmel jelentjük, hogy az eddig Ádámot megelőző Mads Burnell egy hellyel lejjebb csúszott, így "A Kölyök" már a második helyen tanyázik!



Érdekes módon az Ádámot legyőző Darrion Caldwell (15-5) az utolsó helyen kullog a top 10-ben, de ennek az az oka, hogy a többszörös harmatsúlyú bajnok kétszer kikapott, mióta Ádámmal harcolt, míg ő három mérkőzést nyert egyhuzamban, Jeremy Kennedy, Erick Sanchez és Mike Hamel ellenében.

Ádám a legutóbbi győzelménél bajnoki címmérkőzésért kiáltott, és érzésünk szerint ezt meg is kapja majd a Bellatortól, hiszen Ádám előtt az a Patricio Pitbull áll a rangsorban, aki legutóbb submission-ös vereséget szenvedett a bajnoktól.

A logikus lépés tehát a McKee vs. Borics címmérkőzés lenne, ami természetesen már önmagában is óriási mérföldkő lenne a magyar MMA történelmében, pláne az, ha Ádám esetleg még nyerne is.

Azzal sokunk álma válna valóra.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá