Az év utolsó gáláján találkozik Cris Cyborg és Amanda Nunes. Így indul a UFC 232.
Ugyanis Amanda Nunes a sportág történetének első két divíziós női bajnokává kíván avanzsálni, Cris Cyborg ellen.
A két, saját súlycsoportjaikban domináns harcos már év elejétől kerülgeti egymást, mostanára már egy kicsit az unalmas és vontatott kategóriát is súrolta ahogy sarazták egymást.
Cyborg szokás szerint vernyákolt egy sort, hogy a Bellatorban köt ki vagy elmegy Cecilia Braekhus ellen bokszolni, úgy néz ki megvan a közös nevező.
A UFC non-egzisztens női pehelysúlyú divíziója eddig csak 135-ből felkergetett, vagy ritka esetben magától felhaladó hölgyekből állt.
Holly Holm és Germaine de Randamie kezdték ezt a rémálmot, egy csúfos eredménnyel véget érő meccsen, ami után a holland de Radamie még az oktagonban kijelentette, eszében sincs címet védenie meg bibis a keze.
Meg is lett fosztva a címtől, melyre rá is csibészeltették Cyborgot Megan Anderson ellen, de utóbbi kiesett a UFC 214-ről, így az Invictából hozták fel mom-bod Tonya Evingert, egy újabb áldozati báránynak.
Cyborg zárta a tavalyi évet is, Holly Holm megint lehetőséget kapott a címszerzésre a brazil ellen, de egy jó kezdést követően elfogyott a szőke szépség lendülete.
A UFC 222-t meg kellett ”mentenie” Justinonak, Yana Kunitskayát igazolták le ellene, elég csúfosan bukott el ő is.
Holly Holm ezt követően megvívta a súlycsoport első nem címmérkőzését Megan Andersonnal a UFC 225-ön, 3 menetben dominálta a nyakigláb ausztrált.
Amanda Nunes tavalyelőtt nyár óta 135 fontos bajnok, Miesha Tate fél menet alatti kivégzése előtt is már három meccses nyerőben volt.
Ezt követően lemészárolta Ronda Rouseyt, aki a WWE cirkuszáig szaladt a traumatikus élményt követően.
Valentina Shevchenko elleni visszavágóján behúzott egy megosztott győzelmet tavaly ilyentájt, majd idén május közepéig inaktív volt, amikor is hazai pályán négy és fél meneten keresztül azt csinált Raquel Penningtonnal amit akart.
Ez tehát a két harcos története dióhéjban, mely meccs bejelentése gyakorlatilag betonbiztossá tette Holly Holm visszatérését harmatsúlyba.
Átmeneti címmeccset vegyenek! De hogy ki ellen? Az rejtély. Ketlen Vieira foglalt, Julianna Pena inaktív, Raquel Pennington vereség után van, Germaine de Randamie meg akkor kap UFC címmeccset, mikor én vörös diplomát matematikából.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá