Amanda Nunes simán kipontozta Irene Aldanát, majd bejelentette, visszavonul
MMA

Amanda Nunes simán kipontozta Irene Aldanát, majd bejelentette, visszavonul


Amanda Nunes dupla súlycsoportos bajnokként vonult vissza a UFC 289-en.

A kanadai Vancouverben megrendezett UFC 289 főmeccsén csapott össze Amanda Nunes azzal az Irene Aldanával (14-7), aki Julianna Pena, Nunes legutóbbi legyőzője kiesése miatt kapta meg a lehetőséget, mindössze két mérkőzéses nyerő szériával a háta mögött.

Nunes minden probléma nélkül pontozta ki újabb bajnoki kihívóját, öt meneten keresztül folyt a csata, pontosabban fogalmazva az iszonyat egyoldalú verés.

A mérkőzés utolsó pillanatai, valamint Aldana átszabott arcberendezése egész jó összefoglalója a mérkőzésnek:



Ami utána történt, sokkal érdekesebb, a UFC dupla súlycsoportos bajnoka bejelentette, hogy visszavonul.





A mérkőzés előtt mondta, hogy már a Julianna Pena elleni meccse után is gondolt erre, de nem akarta, hogy Pena legyen a bajnok, mert tudja, hogy sokkal jobb nála. Ezt a visszavágón bebizonyította, konkrétan szarrá verve Juliannát.



A post-fight interjúban a 35 éves Nunes elmondta, visszavonul, örökké ő lesz a dupla súlycsoportos bajnoka a női harmatsúlynak és pehelysúlynak, majd a földre tette mindkét bajnoki övét, a kesztyűit, megpuszilta mindkét övét, majd zokogva rájuk borult. 

Megható pillanatok voltak.


Amanda Nunes visszavonulásának oka


Hozzátette, többek között az édesanyja unszolására is vonult vissza, Khabib Nurmagomedovhoz hasonlóan. A másik oka, hogy nagyon régóta bunyózik már, és már bőven elég volt ebből, van családja, és nekik szeretné szentelni az idejét.

A megkérdőjelezhetetlen GOAT-státusz


Mivel Nunes minden női GOAT-jelöltet végigvert, Cris Cyborgtól kezdve Ronda Rousey-n át (ezt csak félve merjük leírni: Valentina Shevchenkóig, hiszen sokak szerint Valentina volt a jobb), joggal nevezhetjük őt minden idők legnagyszerűbb női MMA bunyósának.

A női GOAT 23-5-ös mérleget hagy hátra az utókornak, NC nélkül, amihez 13 kiütéses és három submissiönös győzelem társul.

Ezek mellett számos rekordot tart, többek között övé a legtöbb címmérkőzéses győzelem (11) a UFC történelmében, de van, amiben még a férfi MMA fightereket is lepipálja, ugyanis nála hosszabban senki sem volt bajnok a UFC történelmében, 3922 napon át mondhatta magát bajnoknak. Ebben Anderson Silva a második rekorder, aki 2457 napon át volt bajnok, a harmadik pedig GSP, aki 2237 napig.

Dana White azt nyilatkozta, valószínűleg véget vet a női pehelysúlyú divíziónak Nunes mai döntése után.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá