A UFC 289 média napján ott volt az a Julianna Pena is, aki minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta MMA-ban, amikor szubolta a 12 mérkőzéses nyerő szériában lévő dupla súlycsoportos bajnokot, Amanda Nunest a UFC 269-en, 2021. decemberében.
"The Venezuelan Vixen" a visszavágón azonban simán kikapott Amandától pontozással, aki azt mondta, bármelyik pillanatban tudta volna finiselni őt, azonban nem tette, mert meg akarta mutatni neki, mennyivel jobb nála mindenben.
"Lioness" a mostani, UFC 289-es mérkőzése előtt azt mondta, már a Pena elleni bunyója előtt is gondolkodott a visszavonuláson, utána azonban elillant a fejéből ez a gondolat, mert „nem hagyhatta, hogy Pena maradjon a bajnok", hiszen nem tartja őt jó bunyósnak.
A UFC 289 sajtótájékoztatójára meghívott Julianna visszamart Nunesnek azzal, hogy a kutyát sem érdekli:
„Nunes érdemeit nem lehet elvenni tőle. De ha megnézitek, Ronda Rousey mekkora rajongótáborral rendelkezett... Szinte nem volt meccse, ami nem volt főmérkőzés. Nunes meg, az elmúlt hét bunyójából csak kettő volt a főmeccs, az egyik azért, mert valaki, asszem Aldo lesérült, a második pedig ellenem volt. A harmadik mérkőzésünk is főmeccs lett volna, csak sajnos lesérültem. De látszik, hogy attól lett megint releváns, hogy megvertem" – mondta Pena, ami után elkezdték kifütyülni.
Ő ezzel folytatta: „Ha megnézitek a Countdown videók nézettségét, vagy az embedded videókét, látod te is. Az előmeccsnek hétszer több nézettsége van, mint Nuneséknek, ahhoz képest, hogy ő most a főmeccs. Nunes a kutyát sem érdekli, csak mondom" – mondta, de ekkor már a közönség zaját is alig tudta felülmúlni a hangjával.
Szólj hozzá