Alacsony fizetése miatti tiltakozás okán kivonult a ringből a szupernehézsúlyú ökölvívó! Videó!

Alacsony fizetése miatti tiltakozás okán kivonult a ringből a szupernehézsúlyú ökölvívó! Videó!


Mikor már azt hinnétek mindent láttattok vagy hallottatok, jön valami eddig nem látott eset.

Tegnap éjjel a Premier Boxing Champions gáláján egy szupernehézsúlyú meccs volt tervezve Curtis Harper és a veretlen nigériai Efe Ajagba között.

A 30 éves Harper nem épp az eleit tagja, 13 győzelme mellett van 6 darab veresége is most már.

A két ökölvívó rendben megérkezett a ringbe, ahol az első gongszót követően Harper nemes egyszerűséggel fogta magát és a kötelek között távozva megindult a backstagebe.

Ellenfele hitetlenkedve nézte a történteket, de a kizárás megtörtént, mindössze egyetlen másodperc alatt DQ győzelmet aratva úgy, hogy egy lépést sem tett az esetért.

Harper egy éve nem bunyózott, akkor sikeresen nyert kiütéssel de előtte meg őt csapták ki egyszer.

Egy Chris Arreola nevű fickó ellen meg elvileg egy fantasztikus 8 menetest csinált még 2015 tavaszán.

Természetesen a találgatások megindultak arról, mi állhatott a szinte hihetetlen esett mögött, elvileg páran a fickó járásából és szagából arra következtettek, hogy még az első ütés előtt szeretett volna elengedni egy galambocskát, de jött vele az egész raj, ha értitek mire gondolok.

Ezt félig meddig megcáfolva a hivatalos magyarázat végül az lett, hogy Harper nem érezte magát megfizetve a veretlen reménység ellen.

DE AKKOR MEG MI A FRANCÉRT ÍRTAD ALÁ A SZERZŐDÉST ELSŐ KÖRBEN, BASZKI?!

Na de lássátok mi történt:



Egyébként nem csak Harper hagyta el a ringet a gálán, Jamontay (de szép név) Clark egy leütést követően kicsúszott a ringből, majd az alatt foglalt helyet:




Sheiittt micsoda show.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá