Iaquinta úrról nagyon jól tudhatjuk, hogy sosem rejti véka alá véleményét. Tavasszal addig feszítette a húrt a UFC ellen, hogy a szervezet vezetése egy hajszálra volt a kirúgásától. Al néhány napja az MMA Hour 400. adásában mondta el Ariel Helwaninak gondolatait a könnyűsúlyú divízió állapotáról:
”Nagyszerű interjút adott egy félig befejezett meccs után, Chiesa ellen. Jó időben volt jó helyen. Nyert, Ferguson meg épp ott volt a FOX alkalmazásában. Volt egy kis dráma, pont ez kellett ennek a meccsnek és bumm. Interim címmeccs pár hónappal később.”
A harmincadik életévét taposó Iaquinta 3 évvel ezelőtt a UFC 169-en sima pontozással nyert Kevin Lee ellen, viszont azóta tíz meccsből kilencet hozott, egyedül Leonardo Santos lepte meg a UFC 194-en, az első menet közepén TKO-val hozta a meccset.
Al így folytatta:
”Kevin Lee nagy és erős, piszok jól birkózik, de állóharcban a fasorban sincs, mert túlságosan merev. Pályafutásom alatt több embernél láttam azt, hogy ez igen, ez a fickó tehetséges, igazi bajnoknak való anyag. Nála ez nincs meg.”
A ”Dühöngő Al” egyértelműen Tony Fergusont látja esélyesnek a most szombaton érkező UFC 216-on, de szeretné, ha Lee győzne. Ennek egyszerű, ám picit csavaros oka van: jobb érzés tölti el akkor, ha valaki olyan győz, aki ellen már ő egyszer diadalmaskodni tudott.
Ha Kevin Lee elhozza az interim övet Tony elől, minden valószínűség szerint Conor McGregor ellen egyesíthetnék őket, amint az ír úgy látja, szeretne már végre övet védeni.
Iaquinta véleménye erről is megvan:
”Hisztérikusan nevetséges lenne. Conor elpusztítaná Kevint. Azt az embert, aki egy ideje majmolja, utánozza, még a beszédstílusát is megváltoztatta azért, hogy McGregorhoz hasonlítson, az öltözködéséről nem is beszélve.”
Ez az interjú nyilvánvalóan azért született meg, hogy Al picit a felszínen tudja tartani magát, releváns tudjon maradni. Tavasszal kiütötte Diego Sanchezt, több mint két évig tartó térdsérüléssel való bajlódás után, de a nyáron újból lesérült, ugyanaz a térde. Visszatérésének időpontja bizonytalan.
Szólj hozzá