Akár egész életére börtönbe csukhatják Cain Velasquez-t önbíráskodásért

Akár egész életére börtönbe csukhatják Cain Velasquez-t önbíráskodásért


Cain Velasquez, a UFC egykori nehézsúlyú bajnoka kedden börtönbe került, amiért rálőtt és megsebesített egy embert.

Arról nem volt információ, miért történt a lövöldözés, de kiderült, hogy Cain azt az embert akarta lelőni, aki "szemérmes és buja cselekedetet" hajtott végre (vagy akart végrehajtani, ez nem tiszta) egy 14 éves lánnyal, aki történetesen pont Velasquez egyik közeli rokona.

A hír hallatán többen elkezdték isteníteni Cain-t, megjelent a #freecain hashtag is, de a törvény már nem áll ennyire pozitívan hozzá. Ugyanis önbíráskodás történt, Velasquez minimum 20 évet kaphat, ha bebizonyosodik, hogy valóban embert akart ölni a fegyverével.

Nehéz lesz bemagyarázni azt, hogy nem ez volt a cél.

Ráadásul Cain nem is azt találta el, akit akart, hanem a 43 éves férfi 63 éves mostohaapját. Igazából Velasquez agya annyira elborult, hogy egy autóra lőtt rá (a sajátjából, egy hosszú autós üldözés után), amiben összesen hárman utaztak, nem érdekelte tehát az sem, ha esetleg valaki mást talál el – és végül ez következett be.

Az idősebb férfit a karján és a mellkasán érte a golyó, de a jelentések szerint túl fogja élni.
“A szomorú tragédia az, hogy Mr. Velasquez a saját kezébe vette a törvényt, veszélybe sodorva a nyilvánosságot, és mindenkit a teherautóban.” – mondta a helyi kerületi ügyész. "Ez az erőszakoskodás csak még több fájdalmat és szenvedést hoz Cain családjának.”

A fő vád Cain ellen emberölési kísérlet, jövő hét hétfőn lesz a tárgyalás.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá