Cain Velasquez börtönben, meglőtt egy embert

Cain Velasquez börtönben, meglőtt egy embert


Cain Velasquez (14-3 MMA), a UFC egykori nehézsúlyú királyának a végtagjai is halálos fegyvernek számítanak az utcán, de most egy igazi lőfegyvert is bevetett valaki ellen.

A jelentések szerint az MMA harcos/pankrátor Kaliforniában, San Jose-ban meglőtt egy embert, és ezért börtönbe is csukták. A sérültet kórházba szállították, nincs életveszélyben, de orvosi beavatkozásra szorul. A lövöldözésnek egy harmadik résztvevője is lehetett, mert Cain-en kívül mást is letartóztattak.

A hír annyira friss, hogy még nem tudni, Velasquez hogyan keveredett bele ebbe a kalamajkába, de később minden bizonnyal fény derül erre az információra is, ahogy Jon Jones rendőrautós botrányáról is előkerült a videó hónapokkal az eset után.



Velasquez 2019-ben visszavonult az MMA-tól, karrierjét sajnos sérülések hada nehezítette és árnyékolta be.

Pankrátorkodott is, és ebben a sportban is a világ vezető szervezetéhez szegődött, a WWE-hez. Edzője szerint csak pénz kérdése, hogy visszatérjen az MMA-hoz, mert még mindig megvan benne minden, ami ehhez kell.

Ezek után nem biztos, hogy mindene meglesz, ha például elveszik a szabadságát...


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá