A UFC hamburgi gálájának főmérkőzése lett az Özdemir – Shogun összecsapás
MMA

A UFC hamburgi gálájának főmérkőzése lett az Özdemir – Shogun összecsapás


Eredetileg Chilében lett volna előmeccs Volkan Özdemir visszatérése Mauricio ”Shogun” Rua ellen, de pár hete már tudtuk, hogy Volkant Chilében nem látják szívesen a hatóságok.

Az ok is elég nyilvánvaló, van még tavaly nyár végéről egy ügye, amiért feljelentette az ”áldozat”.

A chilei gála nem mellesleg végérvényesen szétesett, minden bizonnyal a komplett elkaszálás is a levegőben lebeg, mert Santiago Ponzinibbio megsérült, nem tud kiállni Kamaru Usman ellen.

Rossz hír: Santiago Ponzinibbio kiesett a UFC Chile főmeccséről


A pár hete bejelentett hamburgi gálának főmérkőzés kellett, így ide lett CTRL+V által berakva Shogun és Volkan.

Özdemir, még Daniel Cormier ellen kapott ki még a UFC 220 során januárban, előtte két meccsén alig 50 másodpercig volt az oktagonban, természetesen győztesen.

Shogun még tavaly kora ősszel sérült meg, pedig visszavágója mögött Ovince St-Preux ellen volt némi lendület.

Ugyanis a PRIDE legenda három nyert meccsel a háta mögött érkezett volna Japánba, amire UFC karrierje alatt még nem volt példa.

Továbbá úgy tűnik, hogy a UFC elkezdi végre megmozgatni a kicsit beállt félnehéz és nehézsúlyt.

E gálára tárgyalják éppen Ilir Latifi és Glover Teixeira meccsét is, továbbá Stefan Struve és Marcin Tybura neve is a kalapban van.

Én abszolút nem tartom kizártnak Alexander Gustafsson esetleges szereplését sem, ellenfélként pedig Jan Blachowicz jöhetne szóba.

Ha már a lengyel hármat nyert zsinórban, meg amúgy is visszavágó lenne ez, pont az előző hamburgi gáláról.

Egy új név, reménység is szerepelni fog akire érdemes figyelni.

A szerb Darko Stosic nehézsúlyúként harcolt eddig, egyetlen veresége van profiként, egy tucat győzelem mellett. Jeremy Kimball fogadja majd a 205 fontosok között.

További már bejelentett mérkőzések:

  • Marc Diakiese – Nasrat Haqparast


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá