A UFC-be tart Jimmy Smith?
MMA

A UFC-be tart Jimmy Smith?


Többek között erről a kérdésről is nyilatkozott a médiának a Bellator egykori kommentátora és ring speakere.

Nemrég mi is megírtuk, hogy szakított egymással a Bellator és Jimmy Smith, aki ugyanazt a pozíciót töltötte be a szervezetnél, mint a UFC-nél Joe Rogan. Akkor még csak annyit tudtunk, hogy közös megegyezéssel történt a szétválás, de most már tudunk részleteket, sőt azt is, Jimmy tervezi-e, hogy a UFC-nél folytatja.

Kiderült, hogy hosszas egyeztetés és gondolkodás előzte meg a döntést, a Viacom – amelynek egyik leányvállalata a Bellator – egy új szerződést kínált Jimmynek tavaly októberben, de neki ez nem jött be. Megpróbáltak közös dűlőre jutni, és végül maga Jimmy döntött úgy, hogy inkább továbbáll. Állítása szerint a Bellator mindent megtett annak érdekében, hogy megtarthassa Jimmy-t, de a Viacom akaratával még ők sem szállhattak szembe.

Így lett Jimmyből szabadúszó, és így maradhatott meg a barátság a két fél között. Felmerült a pletyka, mely szerint a UFC elkezdett érdeklődni Smith iránt, erről is jött némi update, bár konkrétumokat csak egy hét múlva hallgatunk:
"Majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből. Annyit mondhatok, hogy valami már készül. Én úgy tippelem, hogy egy héten belül kiderül minden."

Az előző cikkben nem véletlenül hívtam Jimmy Smith-t a Bellator Joe Roganjének, hiszen sokan úgy gondolják, a 40 éves ex-Bellatoros egy az egyben utánozza Rogan hanglejtését és stílusát a munkája során. Jimmy erre is reagált:
"Ami nem fér a fejembe, hogy az emberek tényleg azt hiszik, hogy minden nap odaállok a tükör elé, és próbálom imitálni Joe-t? Mindketten fehér, kopasz férfiak vagyunk, de szerintem máshogy szoktuk kommentálni a meccseket. De viccesnek tartom, hogy egyesek azt hiszik, próbálom utánozni őt. Igazából amíg Joe le nem vágatta a haját, addig senki sem hasonlított hozzá. Egyáltalán nem hasonlítottunk. Amikor kopasz lett, tudtam, hogy ebből még baj lesz, de csak nevettünk ezen, amikor találkoztunk. Azt mondtam neki, hogy, Kösz szépen, haver!" – mondta Jimmy nevetve.

Ha már ez szóba került, hallgassuk csak meg a két ikertornyot, ahol arról beszélgetnek, ami a cikk témája is egyben:



Szólj hozzá