A feltöltődött Cain Velasquez készen áll a hazai pályán való visszatérésre!
MMA

A feltöltődött Cain Velasquez készen áll a hazai pályán való visszatérésre!


A UFC 200 óta nem adatott meg nekünk, hogy Cain Velasquezt az oktagonban láthassuk.

2016 végén próbált meg utoljára harcolni, visszavágni Fabricio Werdum elleni vereségéért, de a UFC 207-ről úgy kellett, szabály szerint kirángatnia az orvosoknak.

Cain háta akkor már olyan állapotban volt, hogy a meccs után az első dolog lett volna a műtét, így nem engedhette meg magának Nevada Állam Atlétaikai Szövetsége, hogy Cain az ő felügyeletük alatt bénuljon meg, ha úgy adódik.

Az American Kickboxing Academy egykoron a szó szerint vett halálgyár volt, Cain, Daniel Cormier, Luke Rockhold és Khabib Nurmagomedov is többször volt sérült, mint egészséges, míg néhány évvel ezelőttig be nem következett egy váltás a módszereikben.

De hallgassuk az egykori kétszeres nehézsúlyú UFC bajnokot:

”Phoenix, Arizona. Az otthonom Yumában van, ebben az államban. Onnan való vagyok. Ez az állam nevelt fel, itt végeztem az iskoláimat. Mindig szerettem volna itt harcolni. Ez a lehetőség, hogy a családom és a barátaim előtt tegyem, csodálatos. A gála többi meccse is nagyszerű lesz. Alig várom.”

Ezután kitért a sérüléseire, családjáról beszélt:

”Voltak sérüléseim a karrierem alatt, melyek hátráltattak de szerencsére mindegyikkel leszámoltam. Teljesen egészséges vagyok. Nem mellesleg a családom is gyarapodott, van egy egy éves kisfiunk. Szerettem volna az egész várandósság alatt a feleségem mellett lenni, továbbá az első évet is együtt tölteni teljesen. Mikor a lányunkat vártunk, e dolgok nem adattak meg. Valamiről mindig lemaradtam, olyanokról is, amik nekem sokat jelentettek volna. Szóval ezen kihagyással ezt is megkaphattam. Nem sok emberrel történhet meg az, hogy kihagy két évet, de megengedhettem ezt a luxust. Jó döntés volt, minden téren.”

Ezt követően arról kérdezték Caint, hogy nem tart-e attól, hogy ezen idő alatt a sport elhaladt mellette, hiába legyen kész fizikailag és mentálisan is a harcra Francis N'gannou ellen:

”Mindig próbálunk fejlődni. Ez a sport még mindig nagyon fiatal, mindig van valami új módszer vagy eszköz, amit hasznosítani tudunk. Olyasmi, amit még a rajongók és más harcosok sem láthattak tőlem. Mindig fejlődni akarok. Sosem lehetsz elégedett, legalábbis én nem vagyok az.”

Természetesen N'gannouról is megkérdezték, mit gondol róla és egyáltalán a harc kapcsán:

”Megkaptam ezt a meccset Francis ellen. Ki kell mennem, szembeállni vele, szembenézni azzal a rengeteg veszéllyel, amit az az ember prezentálhat. Nagyon kihegyezettnek kell lennie a játszmámnak, mikor odakerülünk. De készen állok a kihívásra.”

Cain Velasquez Február 17-én, egy bő hónap múlva a Phoenix-i Talking Stick Resort Arenában tér vissza, főmeccsben az első UFC on ESPN gálán.

A 13 meccset tartalmazó gála további programja:
Jimmie Rivera  vs.  Aljamain Sterling 135 lbs
Cynthia Calvillo  vs.  Cortney Casey 115 lbs
James Vick  vs.  Paul Felder 155 lbs
Andre Fili  vs.  Myles Jury 145 lbs
Jessica Penne  vs.  Jodie Esquibel 115 lbs
Aleksandra Albu  vs.  Emily Whitmire 115 lbs
Scott Holtzman  vs.  Nik Lentz 155 lbs
Luke Sanders  vs.  Renan Barão 135 lbs
Manny Bermudez  vs.  Benito Lopez 135 lbs
Bryan Barberena  vs.  Vicente Luque 170 lbs
Alex Caceres  vs.  Kron Gracie 145 lbs
Andrea Lee  vs.  A. Evans-Smith 125 lbs

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá