A Bellatornak is lesz hivatalos ranglistája
MMA

A Bellatornak is lesz hivatalos ranglistája


Gyakran szoktuk nézegetni a UFC ranglistáját, mert sok minden leszűrhető belőle. Ki lesz a következő bajnoki kihívó, ki van a top 5-ben, ki a legjobb súlycsoporttól függetlenül, stb. Ez nekünk, rajongóknak érdekes információ, míg a fightereknek nagyon fontos "eredménylista".

Még akkor is, ha néha a UFC eltér a ranglistáról és nem aszerint hozza össze a párosításokat, hogy a 2. kiemelt harcoljon az 1. kiemelttel, hanem inkább aszerint, hogy mely harcosok között van beef, kik hoznak jobb nézettséget, kiknek van valami közös "piszkos" múltjuk.

Eddig a Bellator ilyen ranglista nélkül működött, de ezen változtatnak. Már megvan a tematika, csak még nem éles a rendszer. Ugyanúgy egy 15 emberes "zsűri" fogja kezelni, a médiás emberek, de a Combat Registry auditálja majd a döntésüket a jobb átláthatóság kedvéért.

Scott Coker, a Bellator elnöke azt mondta, a történelme során a szervezetnek most van a legjobb versenyzői gárdája, ezért jobb időpontot keresve sem lehetett volna találni a hivatalos rangsor elindításának. Jó volt ezt olvasni, hiszen többek között Borics Ádám is a Bellator tagja, igazolt versenyzője.

A Bellatornál is lesz P4P (Pound for Pound), azaz súlycsoporttól független rangsora, a nők is, valamint a férfiak is kapnak egy-egy ilyet.

A bajnokok ugyanúgy ott lesznek a divíziós ranglista élén, mint a UFC listájánál.

Mint azt korábban megírtuk, a promóció hosszú – covid miatti – kihagyás után április 2-án tér vissza, óriásit fognak dobbantani, valamikor a Pitbull vs. Sanchez 2 gála előtt lesz éles a ranglista is.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá