5 hónap alatt 3 meccs, PPV ültetőből főkártya, most pedig főmeccs lett Israel Adesanyából
MMA

5 hónap alatt 3 meccs, PPV ültetőből főkártya, most pedig főmeccs lett Israel Adesanyából


A UFC úgy néz ki nagyon szeretné fővonalas státuszba rakni Israel Adesanyát.

Az extravagáns, néha azért már picit idegesítő középsúlyú óriási kihívással áll szemben.

Alig öt hónap alatt harmadik UFC meccsére készül, mely július 6-án lesz majd Las Vegasban, az Ultimate Fighter döntőjében.

Adesanya veretlenségét teszi majd kockára, a középsúlyú rangsor 10. helyezettje, Brad Tavares ellen.

Előző ellenfele, Marvin Vettori kicsit nagyobb falatnak bizonyult a vártnál, egy tucatnyi finist követően csak megosztott pontozással volt jobb az olasznál.

De a győzelem az győzelem.

Brad Tavares hatalmas szériában van, négy győzelmet tudhat magáénak sorozatban. A lengyel Krzysztof Jotko kiütésével bezárólag több mint másfél éve nem kapott ki.

Akkor viszont a jelenlegi bajnok, Robert Whittaker alig fél perc alatt számolt el vele.

Mit gondoltok mi lesz az egyenlet megoldása? A hype végre megugorja a saját maga állított lécet, vagy Tavraes villáskulcsot dob a UFC gépezetébe?

A gálára ezen kívül még 3 meccs van bejelentve, ami a UFC 226 előestéjén lesz majd.

• Roxanne Modafferi vs. Barb Honchak 125 lbs
• Julian Marquez vs. A. Di Chirico 185 lbs
• Rachael Ostovich vs. M. De La Rosa 125 lbs

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá