2019.03. 20. – visszavonul Daniel Cormier
MMA

2019.03. 20. – visszavonul Daniel Cormier


Úgy tűnik nem szeretne 40 éves korát követően harcolni a félnehézsúly sokszor lenézett királya.

Ami valljuk be az ő száját elhagyva, nyilvánvalóan nem porhintés, de egy kiskaput nyitva hagyott. Ennyi volt. Volkan Özdemirt alig 48 órája mosta ki az oktagonból, máris tisztába tette a jövőjét.
”Eljön március, a születésnapom, onnantól van még egy évem. Nem fogok 2019 március 20 után harcolni többé. Ennyi volt. Befejezem, nem is jövök vissza. Addig legalábbis nem, míg egy olyan harcot nem kapok. Vége. Időről időre elmondtam, az egész életem a sportban éltem le, ami nagyszerűen sikerült, mint utólag kiderült. Az egész családom ebben van. Nem akarok több időt elvenni tőlük. A feleségem Selena, a gyermekeim kicsi Daniel és Marquita akik számítanak nekem. Az az őrült apa akarok lenni, aki a gyerekeivel dicsekszik egyfolytában. Szurkol nekik a pálya mellől és kiabál.”

Cormier egyelőre nem úgy tűnik, hogy érdekelt lenne a nehézsúlyba való visszatérésbe, hiába gyújtotta be ezt a tüzet Dana White a UFC 220 utáni médiaesemények alatt.
”Nézzetek már rá milyen emberek harcolnak ott. Aztán nézzetek rám. Mekkora a különbség? A szervezet és Dana szeretnék, hogy nagyobb emberek ellen harcoljak. Pedig most se épp kicsikkel nyomom a dolgot, nézzétek meg például Alex Gustafssont. Simán lehetne nehézsúlyú. Mekkora állat már. Szóval ez van, meglátjuk mi lesz.

DC azt is elmondta, hogy jobb a jobb keze, azon belül is a hüvelykujja megsérült és meg kell nézetnie egy specialistával.
”Először a kezem kéne rendberakatni, mert egy jó ideje zavar már a hüvelykujjam, aztán most Volkan ellen ki is újult a dolog. Nincs forgatókönyvem a befejezésre. 14 hónapom van még itt. Nyilván azoknak a a kihívására fogok reagálni, akik én úgy érzem, rászolgáltak arra, hogy összecsapjanak velem. Nem fontos az se, hogy Alexet még egyszer megverjem, vagy Jon Jones ellen harmadjára is összecsapjak. A végén úgyis nekem kell elégedettnek lennem azzal, amit elértem a karrierem során. Az hogy visszavághat-e ellenem Alex, vagy meg tudnám verni Jonest, nem tesz ehhez semmit.”

Szerintetek hány meccs van még Danielben? Nyilván a keze is sokat számít, hogy mennyire sérült, de a fogyasztással kapcsolatos állandó problémái sem lesznek már jobbak. Talán még egyszer meg tudná csinálni, de onnantól kezdve lehet érdemes lenne neki mégis egy nehézsúlyú búcsú.

Őszintén: A Gustafsson visszavágón kívül van még értelme itt bárki ellen bizonyítani bármit? OSP, talán még beleférne ebbe a kategóriába mert tényleg nem rossz az utóbbi időben, de más? Szerintetek mi lenne a legjobb forgatókönyv?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá